Közérdekű 2020. március 31.
Az MVK járatain is ingyenesen utazhatnak az egészségügyi dolgozók

Április elsejétől az egészségügyi dolgozók díjmentesen utazhatnak az MVK Zrt. járatain a vészhelyzet megszűnéséig. A díjmentes utazásra való jogosultságot többfajta dokumentummal lehet igazolni. A díjmentes utazás a vészhelyzet kihirdetésének lejártáig vehető igénybe.

A korlátlan díjmentes utazási jogosultság:

  • az egészségügyi szolgáltató, vagy fenntartó által kiállított igazolással, vagy
  • az egészségügyi szakképesítéssel rendelkező személyek részére kiállított, az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító hatósági igazolvánnyal vehető igénybe.
  • Ha a fentiek közül egyik sem áll az utas rendelkezésére, akkor az egészségügyi szolgáltató, vagy fenntartó által 2019-ben, vagy 2020-ban kiállított évi 12 alkalmas „Utazási utalvány”, valamint a személyi igazolvány és a lakcímkártya együttes felmutatásával is lehetséges legyen díjmentesen utazni.

Az utazási kedvezmény igénybevételére jogosító, 2020. március 31-ig érvényben lévő igazolványok, igazolások és utalványok érvényben maradnak a veszélyhelyzet megszüntetését követő tizenötödik napig. Az Utazási utalványra a jogosultság ellenőrzése során nem kerül bejegyzés. 

 

Az MVK Zrt. arra kéri az egészségügyi dolgozókat, hogy utazáskor mindig tartsák maguknál a felsorolt dokumentumokat.