Élet a városban
Sport
Sport 2020. február 29.
Az Aluinvent DVTK a Sopront fogadja a népkertben

A Női Kosárlabda NB I. A-csoportjának 21. fordulója az alapszakasz utolsó mérkőzését jelenti az Aluinvent DVTK-nak. Cziczás László csapatának ellenfele ezúttal a bajnoki címvédő Sopron együttese lesz, a nagy érdeklődéssel várt bajnoki rangadó, március 1-én,  vasárnap 17 órakor kezdődik a népkerti Generali Arénában.

Női Kosárlabda NB I. A-csoport, 22. forduló

2020. március 1., vasárnap
17:00 Aluinvent DVTK - Sopron Basket

Cziczás László: - Szerdán megszereztük az alapszakasz második helyét, ami azt jelenti, hogy a rájátszásban jó pozícióból indulhatunk. Vasárnap a mezőny legerősebb csapatával találkozunk, ugyanakkor kétségtelenül furcsa helyzetet teremt, hogy a presztízsen kívül más tétje nincs az összecsapásnak. Rövid időn belül kétszer is összemérjük a tudásunk, és egyértelműen a jövő heti Magyar Kupa negyeddöntőt tekinti fontosabbnak mindkét együttes. Éppen ezért nagyon érdekes lesz, a bajnoki találkozó, ki, mit mutat, mennyit enged láttatni önmagából. A címvédő Sopron ellen akkor sem lenne egyszerű megszerezni a győzelmet, ha a legerősebb összeállításunkkal állnánk ki, mivel azonban Cyesha Goreera továbbra sem számíthatok, ez még inkább nehéz lesz. 

(Forrás: www.dvtk.eu)