Élet a városban
Sport
Sport 2019. október 28.
A sokszoros elit bajnok Búr Zsolt ismét „varázsolt” Miskolcon

Részvételi csúcsot, látványos csatákat hozott az október 27-én, a Miskolci Egyetem Körcsarnokának szomszédságában megrendezett III. Decathlon Borsodcross  kerékpárverseny, egyben Magyar-kupa futam. Az elit férfiak csatájában esélyt sem hagyott vetélytársainak a sokszoros elit magyar bajnok Búr Zsolt, míg a hobbi kategóriában három borsodi elsőségnek  is örülhettek a helyi szurkolók.

Harmadik alkalommal gyűlt össze a magyar cyclocross szakág színe-java a borsodi megyeszékhelyen, hogy eldöntse az érmek,  helyezések sorsát. A III. Decathlon Borsodcross, mely a legkisebbeket leszámítva Magyar-kupa  futam is volt, a korábbiaktól eltérően, valósággal nyárias körülmények között zajlott. Az első két alkalommal megtapasztalt saras, havas, jeges körülményeket felváltotta a szikrázó napsütés és a száraz villámgyors pálya. A rendező HOTE Sportegyesület tagjai az előkészítő munkával, a zökkenőmentes lebonyolítással újfent kivívták a mezőny elismerését. A versenynaptár talán legélvezetesebb pályája a nehézségek ellenére is mosolyt csalt az indulók arcára, akik ezúttal minden eddiginél többen neveztek a miskolci futamra. Az indulók száma, beleértve a legkisebb, óvodás korú srácokat, 171 volt.

A jó időnek köszönhetően nemcsak versenyzők, de nézők is megjelentek a helyszínen szép számban - valóságos hangorkán kísérte a bringások útját a már-már emblematikusnak számító rézsűfalon, a Körcsarnok oldalában. De lépten-nyomon izgalmas kihívások vártak a szakág képviselőire, elég csak az úgynevezett belga-rézsűre, az UV-domb megmászására, a lépcsősoron futásra, vagy a homokágy kitekerésére gondolni.

A hobbi MTB futamban - Molnár Péternek (HOTE Sport Egyesület) köszönhetően - miskolci versenyző elsöprő győzelmének örülhetett a nagyérdemű. Megyei érdekeltségű sikert aratott a bükkszentkereszti Takács-Valent Márk (PCCC), valamint Tóth Réka (Kis-Galya KSE) is.

Az elit hölgyek között Péteri Niké (Fehérvár Cycling Team) győzedelmeskedett, míg az azonos kategóriába sorolt férfiak között bámulatos magabiztosággal söpörte be az aranyérmet a Miskolcra szinte hazajáró Búr Zsolt (Vialand Racing Team), többszörös elit magyar bajnok.

A verseny támogatói: Decathlon Miskolc Sportáruház, Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata,  az Auchan miskolci áruházai, Hell Energy, Lukács Autó és Medvetalp Bisztró.

A rendezők az eddigi sikereken felbuzdulva a jövőben azon fáradoznak, hogy a következő években mielőbb nemzetközi rangra emeljék a Borsodcrosst.

A cyclocross szezon november 3-án, Kazincbarcikán, a X. Kolorcross Magyar-kupával, majd november 10-én, Tiszaújvárosban, a Civis-Clean akkreditált cycloross futammal folytatódik.

Eredmények

CX elit, férfiak, abszolút: 1. Búr Zsolt (Vialand Racing Team) 58:30 perc, 2. Buruczki Szilárd (Csömöri Sport- és Szabadidő NKft.) 1:01:06 óra, 3. Hugauf Marcell (Fillari Team MTB SE) 1:02:36

CX elit, nők, abszolút: 1. Péteri Niké (Fehérvár Cycling Team) 39:17 perc, 2. Szekeres Viktória (1WD Motorsport Egyesület) 39:18, 3. Horváth Adél (Újbuda Mountain Bike SZSE) 40:14

Hobbi MTB, férfi abszolút: 1. Molnár Péter (HOTE SE) 34:24 perc, 2. Farkas Attila (HOTE SE) 36:40, 3. Szigyártó László (Sportiv Nomád Multisport) 38:15

Hobbi MTB,  U17-es kcs., leányok: 1. Tóth Réka (Kis-Galya KSE) 34:13, 2. Leányvári Sára (Kis-Galya KSE) 35:05, 3. Fisher Fanni (Újbuda Mountain Bike SZSE) 36:25

/Részletes eredmények:  https://versenyzek.hu/HU/46/Sportagak.Kerekparozas.Cyclo-Cross-CX?fbclid=IwAR2OrZkES47ZCIAspr3nnLhk1NZutxGcrJ4wNWdxls2-_GxS2Y_IjYgYsho/

FOTÓK: Vígh Attila