Városháza
Önkormányzat
Sajtó 2021. június 04.
A miskolci „bulinegyed” újraszabályozása

Az érintett vendéglátósok bevonását kezdeményezte a belvárosi „vigalmi negyed” fejlesztését és újraszabályozását célzó folyamatba Szopkó Tibor, Miskolc Megyei Jogi Város alpolgármestere. A folyamat már tavaly ősszel elindult, akkor a körzet önkormányzati képviselőjeként állt a törekvés élére. Ezen a héten a városházi vezető ismét összehívta a Szinva terasz, Kandia köz, Déryné utca, Széchenyi utca térségében tevékenykedő üzlettulajdonosok, üzembentartók képviselőit. Mint a szakmai fórumon elhangzott, az utóbbi időben a szórakozási szokások alakulása folytán megjelent több olyan körülmény, amelyek a terület közrendjét és a közbiztonságot veszélyeztetik. Ezekre tekintettel kell a városi helyhatóságnak mihamarabb megoldania a felügyelet, a takarítás, a hatósági ellenőrzés eddiginél hatékonyabb feladatát. Szopkó Tibor alpolgármester bejelentette, előkészítés alatt áll a területre vonatkozó új rendelet megalkotása. Ezt megelőzően tartotta fontosnak, hogy konzultáljon azokkal a miskolciakkal, akiknek bérleménye, azaz kávézója, presszója, kocsmája, kifőzdéje, üzlete, kiszolgáló helyisége és terasza üzemel a „bulinegyedben”. Az önkormányzat a továbbiakban a miskolci rendészettel (MIÖR) és a helyi rendőrséggel is egyeztetéseket kezdeményez, illetve két hét múlva folytatódik a vendéglátósokkal a fórum-sorozat, akkorra már konkrét terveket ígér a Városháza.