Városháza
Önkormányzat
Sajtó 2021. május 25.
A jelentősen megnövekvő feladatok miatt bővül a Miskolci Fürdők Kft. vezetése

Mint ismert, a Miskolci Fürdők Kft. korábban három fürdő - a Selyemréti Strandfürdő, a Miskolctapolcai Strandfürdő, valamint a Miskolctapolca Barlangfürdő - üzemeltetését biztosította, majd tavaly decembertől a hamarosan nyíló Ellipsum Élmény- és Strandfürdő napi feladatainak elvégzése is a gazdasági társasághoz került Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának megbízásából.

A Miskolci Fürdők Kft. működését jelentősen befolyásolta a pandémiás időszak, hiszen bevétel nélkül kellett biztosítani a társaság alap működésének fenntartását. A pandémia miatt felmerülő veszteségek mielőbbi hatékony kezelése, valamint a hamarosan nyíló és jelentős feladatokat magával hozó Ellipsum Élmény- és Strandfürdő működtetése miatt a Miskolc Holding Zrt. Igazgatósága döntött arról, hogy megerősíti a társaság cégvezetést, és ennek keretében 2021. május 25. napjától Németh Juditot bízza meg a Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetői feladatainak ellátásával. A jelenlegi ügyvezető, Koreny György az új ügyvezető munkájának támogatása érdekében 2021. május 25. napjától cégvezetőként folytatja tovább munkáját a Miskolci Fürdők Kft.-nél.   

Mivel a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján egy természetes személy legfeljebb egy köztulajdonban álló gazdasági társaságnál részesülhet javadalmazásban, ezért Németh Judit a Mirend-Sec Kft. ügyvezetőjeként 2021. május 25. napjától díjazás nélkül látja el feladatát a Mirend-Sec Kft-nél.