Városháza
Önkormányzat

Társadalmi integrációt elősegítő beavatkozások a Vasgyárban

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott „Társadalmi integrációt elősegítő beavatkozások a Vasgyárban” című TOP-6.9.1-15-MI1-2016-00001 jelű projekt keretében a társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programokat valósít meg. A projektet az önkormányzat konzorciumban valósítja meg a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézménnyel (MESZEGYI) és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesülettel.

A projektről

A program célja, hogy elősegítse a TOP-6.7.1-MI1-16-2017-00001 azonosító számon „Miskolc város leromlott városi területeinek rehabilitációja – Vasgyári program című projekt megvalósítását, valamint jövőképet nyújtson a Vasgyárban lakók számára.

A megvalósítás helyszínét a Tizedik utca- Glanzer Miksa utca- Téglagyári utca- Kabar utca- Gózon Lajos utca- Báthori sor- Gózon Lajos utca- Fürdő utca- Harmadik utca-Andrássy utca- Hetedik utca- Vasgyári újtelep- Kilencedik utca által határolt terület képezi. 

A program célcsoportjába az itt élő, halmozottan hátrányos helyzetű, alacsony, illetve elavult iskolai végzettséggel rendelkező, jellemzően szociális és anyagi gondokkal küzdő, roma és nem roma egyének és családok tartoznak, de a program a terület egésze számára is nyújt olyan szolgáltatásokat, amelyek segítik a hátrányos helyzetű emberek felzárkózását és a település életébe történő integrációját.

Az átfogó cél a vasgyári lakosság integrációjának elősegítése, a közösségi kohézió erősítése, valamint a mentális problémák csökkentése. Ehhez a konzorciumi partnerek szociális, oktatási, mentálhigiénés, kompetenciafejlesztő, foglalkoztatási, egészségügyi és közbiztonsági programokat szerveznek. 

Tevékenységek

  • Közösségfejlesztő programok. (Családi napok, rendezvények)
  • Akcióterületi lakossági integrációját elősegítő programok: sportfoglalkozások, táncház, filmklub
  • Folyamatos szociális munka biztosítása
  • Lakossági és közösségi fórumok
  • Életvezetési tanácsadás
  • Munkavállalási tanácsadás 
  • Oktatási és készségfejlesztési programok 
  • Egészségügyi szűrőnapok
  • Bűnmegelőzési és közbiztonság javítását elősegítő programok
A projekt megvalósításának tervezett kezdete 2016.11.01.
A projekt megvalósítás tervezett fizikai befejezése 2023.03.31.
A Projekt tervezett elszámolható bruttó összköltsége 279 322 974 Ft.
Támogatási intenzitás 100%

Projektzáró sajtóközlemény