Lakhatási körülmények javítása a 8-as szegregátumban Miskolcon
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott „Lakhatási körülmények javítása a 8-as szegregátumban Miskolcon” című EFOP-2.4.2-17-2018-00025 jelű projekt célja a szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élő hátrányos helyzetű emberek lakhatási körülményeinek javítása, olyan infrastrukturális beruházásokkal, melyek nem építési engedély kötelesek.
A projektről
A projekt keretében a 8-as szegregátum területén található Vasgyár u. 15. szám alatt 2 db önkormányzati szociális bérlakás felújítása valósult meg. A felújítási munkák az előzetes felmérések alapján történtek meg, és a leginkább szükségesnek ítélt felújítási, korszerűsítési munkákat foglalt magában- a nevezett lakásokban elsősorban nyílászárók cseréjére, új ajtók és ablakok gyártására és beépítésére, valamint eszköz beszerzésére került sor.
A program célcsoportjába a szegregátumban élő, halmozottan hátrányos helyzetű, alacsony, illetve elavult iskolai végzettséggel rendelkező, jellemzően szociális és anyagi gondokkal küzdő, roma és nem roma egyének és családok tartoznak, akik a támogatást igénylő tulajdonában lévő ingatlanokban - szociális bérlakásokban – élnek.
A projekt megvalósítás tényleges fizikai befejezése | 2018. 12. 15. |
A projekt elszámolható összköltsége | 2.000.000 Ft. |
Támogatási intenzitás | 100% |