Városháza
Önkormányzat

Zöld város kialakítása Miskolc Belváros – Történelmi Avas akcióterületen

Az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és hazai központi költségvetési előirányzatból vissza nem térítendő támogatás formájában történő finanszírozásból valósult meg a TOP-6.3.2-16-MI1-2017-00001 számú „Zöld város kialakítása Miskolc Belváros – Történelmi Avas akcióterületen” című projekt, melynek célja egy nagyszabású virágosítási-parkosítási folyamat Miskolcon. A miskolci lakosok régóta szerették volna, hogy fejlesszék, szépítsék a történelmi belváros parkjait, növeljék a virágos, zöld felületek számát.

A projektről

Gyalogos sétány kialakítása, növénygondozás:

A projekt célja, hogy az Avas tetején megújításra került Kilátó a korábbinál könnyebben, minden irányból gyalogosan is megközelíthetővé vált. Ennek érdekében megtörtént az avasi pincesorok és az Avasi kilátó nyugati oldalról történő megközelítési útvonalának gondozottá tétele. Új gyalogos sétány került kialakításra a Perczel Mór utca és a meglévő Horváth-tetői sétányhálózat között. Ezzel egy időben a meglévő utak teljes hosszában lombkorona igazítást és cserjegondozást hajtottak végre. Az akcióterületen kivágásra kerültek az invazív fafajok, ritkították az elvadult, becserjésedett területeket, szintén kivágásra kerültek korhadt törzsű, balesetveszélyes fák.

Horváth-tető:

A Horváth-tető elhelyezkedéséből adódó egyedi adottságok korábban kihasználatlanok voltak, itt az új funkciók telepítése hozzájárult az élhetőség javításához. A Horváth-tető aktív rekreációs parkként való kialakításánál kulcsfontosságú elem volt egy komplex játékélményt nyújtó, minden korosztály számára használható játszótér.

A játszóterek két területrészen épültek ki. A kilátóhoz közeli, felső, a mozgáskorlátozottak és a babakocsisok számára is megközelíthető, nagyjából vízszintes felületre került a kicsik (0-4 évesek) játszótere, valamint ugyancsak a mozgáskorlátozottak számára is használható kültéri fitnesz elemek. A nagyobb korosztály (4-12 évesek) játszótere lejjebb, a legnagyobb szintkülönbséget áthidaló rézsűre került.

A játszótérhez kapcsolódva az infrastruktúra javítása érdekében támlás ülőpadok, hulladékgyűjtők, ivókutak, valamint esőbeállók kerültek elhelyezésre. A Horváth-tető legfelső teraszán, a parkolóhoz és a kicsik játszóteréhez közel eső részen piknikező terület épült. A játszótér alatti két teraszon az aktív sportolás képviselőinek street workout, outdoor gym eszközök és Skate pálya kerültek elhelyezésre, még a legalsó teraszszinten kutyás terület létesült.

Étterem, I. komfortpont:

Az Avasi Kilátó közvetlen közelében megvalósul egy multifunkciós komplexum melynek, építészeti karaktere a Kilátóhoz igazodó módon, elsősorban a „landart” felfogású építésben használatos elemekből építkezik. Az itt kialakított tetőteraszok rendezvények esetén nézőtérként, a hétköznapokban piknikezőhelyként várják a látogatókat. A zöldtetős nézőtéri részek alatt húzódnak meg az épületegyüttes vendéglátó, kereskedelmi, vizesblokk és műszaki-technikai-raktározási funkciói.

További komfortpontok:

Az újonnan kialakított második komfortpont szerepe, hogy a Horváth-tetői szabadidőparkban, valamint a régi Amfiteátrum területén megrendezésre kerülő programok látogatói vagy sportolók számára kulturált illemhelyet és tisztálkodási lehetőségeket biztosítson. Az épületben női + baba-mama helyiség, férfi és akadálymentes mosdó kerül kialakításra.

Információ pont és III. komfortpont, amely a két épületegységből álló épületegyüttes az Avas-tető új feltáró rendszerének induló – fogadó déli kapuzata, főbejárata információs helyiséggel és komfortponttal.

Nyári üzemre lett kialakítva. Szükség esetén elektromos fűtéssel lehetőséget lehet biztosítani a téli, alkalmi jellegű használatra is.

Szemerekert és a Városház téri platánfasor megújítása:

A projekt keretében megtörtént a Szemere-kert városi közösségi parkká alakítása. A beavatkozás célja volt, hogy a kert új lendületet kapjon a régi elképzelések mentén. Szükség volt a színek megjelenésére a parkban, mert a fák árnyéka, a gyep és az aszfalt dominált. A Szemere emlékmű körül virágos naptér került kialakításra, mely új megnyitást kapott a szoborral szemben. A kert keleti részén foglal helyet a doni emlékmű, mely növények telepítésével és kicsit más térszerkezettel új fényt kapott. Tekintve, hogy cserje és évelő szinten hiányos volt a kert, ezért részben árnyékkedvelő, részben pedig napra való díszes növények kerültek kiültetésre. A Szemere kert növényállomány felújítása Green City elveknek megfelelően történt, elsősorban, mint kisléptékű városi közösségi-családi rekreációs, rövid idejű megpihenésre alkalmas találkozási hely a környéken élők, dolgozók, tanulók, turisták számára. A kertben a használhatóság érdekében további padok és hulladéktárolók kerültek kihelyezésre. A korábban bezárt köztéri illemhely elbontásra kerül.

A beruházásnak köszönhetően Miskolc egy másik központi terén is történtek fejlesztések, zöldítések. A Városház téri platánsor, mely olyan értéket képvisel, ami mind árnyékhatásában, mind levegő tisztításában utánozhatatlan, ezért megóvása elsődleges feladat volt. A meglévő térkő a platánfák körül, azok gyökerének védelmében felbontásra került. A fák közvetlen környezetében, a törzset ölelve műgyantával stabilizált kavicsburkolat épült, ami víz és légáteresztő.

Az infrastrukturális beavatkozások úgynevezett „soft” tevékenységekkel kerültek kiegészítésre, melynek keretében tervezett programok, akciók megvalósításra kerültek, mely által a beruházás hozzáadott értéke emelkedett.

A fejlesztés egyik hangsúlyos eleme volt a projekt akcióterületének új utcabútorokkal való ellátása. Több mint 150 pad, 100 hulladékgyűjtő, valamint 80-nál is több kerékpártároló került kihelyezésre a történelmi Avasra, valamint Miskolc belvárosának a fejlesztéshez kapcsolódó pontjaira.

A projekt megvalósítás tervezett befejezése 2023.12.31.
A projekt tervezett elszámolható bruttó összköltsége 3.320.000.000 Ft
Támogatási intenzitás 100%