Városháza
Önkormányzat

Energiatudatossággal az energiaszegénység ellen, avagy hogyan győzzük le a pazarló energiafelhasználási szokásainkat, és váljunk energiatudatos fagyasztókká

Előző cikkünkben az épületenergetikai felújításokról írtunk, amelyek megfelelő tervezéssel és kivitelezéssel akár az energiaszegénység elleni küzdelem zászlóshajói lehetnek. Ugyanakkor több 10 százalékos energiamegtakarítás állami támogatások és nagyberuházások nélkül is elérhető. Ehhez azonban nagy fokú tudatosságra és az energiafelhasználási szokások megváltoztatására van szükség. Nemcsak az energiaszegényeknek, de a tehetősebb energiafogyasztóknak is meg kell érteniük, hogy minden mozdulatunk számít és az energiatudatossággal nem csak a Földnek, de saját egészségünknek és pénztárcánknak is jót tehetünk.

Mérni és figyelemmel követni

  • Miben mérjük a villamosenergia-fogyasztást?
  • Mennyi villamos energiát fogyaszt évente a saját háztartásom?
  • Mennyi hőenergiát használ fel háztartásom egy fűtési szezon alatt?

Fogós kérdések, igaz? Nézzünk csak egy hónapot. Így már könnyebb? Most sok olvasónak bizonyára eszébe jutott a dolgos hétköznapok kapkodásában gépiesen befizetett átalánydíj összege. Ez azonban nem teszi a fogyasztókat tudatosabbá. Az energiatudatosság ugyanis a fogyasztási szokásaink megismerésével kezdődik. Gondolkodjunk most egy picit együtt! A szolgáltató kiküldi havonta a csekket, amit mi kérdés nélkül befizetünk, és mégis érkezik évente egy meglepetés csekk a különbözetről? Van, akinek ez kellemes meglepetés és visszatérítést kap, de a többség ráfizet. Sok energiaszegény háztartás akár több tízezer forintot is. A válasz egyszerű. Az élet sokkal színesebb egy átalány-számlánál. Ahhoz, hogy könnyebben megértsük, vizsgáljuk meg alaposabban a következő ábrát, amely egy két fős háztartás fogyasztását mutatja be.

 

forrás: a szerző

A villamosenergia-fogyasztás első látásra meglepően hektikusnak tűnhet, de felfedezhető benne szabályosan ismétlődő mintázat, például a decemberi éves csúcsok időszakában, amit egyértelműen a karácsony, a sötétség és a hidegebb időjárás okoz. Emellett epizodikusan visszatérő elemek, nyár közepi csúcsok is láthatóak, például 2015-ben és 2017-ben, melyek a tartós hőhullámok miatti légkondicionáló-használat számlájára írhatóak. A zöld nyilacskák valamilyen energiahatékonysági beruházást jelölnek. 2014-ben hűtőszekrény-, 2017-ben mosogatógép-csere történt. A piros szaggatott trendvonal pedig hosszú távon csökkenő tendenciát jelez. A 2019-es év kivétel, hiszen tél végén és kora tavasszal szöktek magasba a fogyasztási adatok. A magyarázat nem az extrém hideg időjárásban keresendő. A jelenséget egy idős családtag beköltözése és a szerető család gondoskodása okozta. Ilyen jelentős az energetikai következménye annak, ha egy szobát hősugárzóval fűtünk.

Kiderült volna mindez, ha a havi diktálás helyett a csalóka, kényelmet nyújtó átalánydíj fizetését választotta volna a példában szereplő háztartás? Aligha. Ebből is látszik a tudatosság felé vezető első apró lépés önnön szokásaink vizsgálata és ez különösen meghatározó az energiaszegénységgel küzdő háztartásokban. A sokak által igénybe vett átalány bebetonozza a fizetési nehézségeket és fokozza a kiszolgáltatottságot, miközben erősen erodálja az energiatudatosságot. Ezért azoknak, akik a fizetési nehézségek és a kiszámíthatóbb költségek miatt választják ezt a fizetési módot, mindenképpen javasolt, hogy legalább havi szinten jegyezzék fel a tényleges energiafogyasztásukat. Ez igaz a villamos energián túl az összes energiaszolgáltatásra és a vízfogyasztásra is. A naplózásnak fogyasztási szokásaink megismerésén túl az az egyik legnagyobb előnye, hogy a rejtett hibákat (pl. szivárgásokat) korábban észrevehetjük, így sok kellemetlenségtől kímélhetjük meg magunkat. További jó megoldás lehet, az előrefizetős mérőóra vagy a havi diktálásra való átállás is.

 

Energiatakarékosság vs. energiahatékonyság

Az energiatudatosság felé vezető úton a második lépés az energiatakarékosság és energiahatékonyság között különbségek és összefüggések megértése. A hétköznapi szóhasználatban sajnálatos módon ezek a fogalmak összemosódnak. A TV-ben, a rádióban, sőt még a szakáruházak polcain is fantasztikus energiatakarékos gépek hirdetései bombázzák a vásárlókat. Ezek a reklámok azt sugallják, hogy „Vegyél meg, és én helyetted spórolok energiát!”, „Vegyél meg, mert ezzel a környezetnek is jót teszel!”. Ez azonban a legjobb minőségű és márkájú, ellenőrzött gyártású termékek esetében is csak fél igazság. Miért? Vegyük szemügyre alaposabban ezt az ábrát:

 

forrás: Glimmero, I. (2015): The EU Lightbulb Ban. http://www.slideshare.net/IngerGmo/the-eulightbulb-ban-47366507

 

Az ábra látható, hogy a befektetett villamos energiából különböző fényforrások használata során mekkora (haszontalan/hulladék) hő szabadul fel és mennyi (hasznos) fény keletkezik.

Megdöbbentő, ugye? Erről egyetlen hirdetésben sem lehet olvasni! Pedig még a legjobb technológia esetén is – 70 százalékban fölösleges hő keletkezik. Ezt nevezhetjük takarékosságnak? A példa rávilágítani arra, hogy egy eszköz, legyen az autó, hűtő, tévé, stb., nem lehet magától takarékos. Ezek az eszközök hatékonyak, illetve hatékonyabbak lehetnek, mint a korábbi technológia alapján készült társaik. Takarékos azonban kizárólag a felhasználó lehet, aki a mindennapi használat során energiatudatosan/energiatakarékosan használja fel ezeket az energiahatékony(abb) eszközöket és ezzel valódi energia és költségmegtakarítást ér el.

Összességében minden rajtunk, felhasználókon múlik. Ne ringassukat magunkat abban a téves hitben, hogy egy új, hatékony eszköz vásárlásával minden gondot kipipáltunk. A kihívás a vásárlás után kezdődik csak igazán, hiszen a helyes üzemeltetés, karbantartás és szükségleteink szerinti mértékletes használat kulcsfontosságú. Ez az a mentalitás, amivel hosszú távon valóban energiát takaríthatunk meg, amivel jót tehetünk a környezetünknek, az egészségünknek és a pénztárcánknak is. Tehát minden mozdulatunk és döntésünk számít!

 

Ezekkel a gondolatokkal zárjuk az EnPover projektünk kommunikációs kampányát, amelyben egy szemléletformáló cikksorozatban foglaltuk össze az energiaszegénység összetett problémakörét és tártunk fel különböző megoldási lehetőségeket. Az Energiaklub honlapján pedig hamarosan közzéteszük az EnPover projekt önkormányzatoknak szánt, magyar nyelvű eszköztárát, amely az energiaszegénység csökkentés elősegítő tippeket, módszereket és jó példákat tartalmazza.

Szerző: Csontos Csaba, Energiaklub

https://energiaklub.hu/cikk/energiatudatossaggal-az-energiaszegenyseg-ellen-4982