Élet a városban
Kultúra

Miskolci Szimfonikus Zenekar

Miskolc város hivatásos szimfonikus zenekara 2018-ban ünnepeli megalapításának 55. évfordulóját. A közel 80 fő profi zenészből álló együttes a régió egyetlen professzionális nagyzenekaraként a szimfonikus zene jelenlétének egyetlen helybeli biztosítéka, a város kulturális életének meghatározó szereplője. Tagjai valamennyien magasan képzett és elismert zeneművészek. A zenekar művészeti vezetője és dirigense Gál Tamás Liszt-díjas karmester, Érdemes Művész.

A Miskolci Szimfonikus Zenekar közvetett múltja 1869-ig, a helybeli Zenekedvelők Egyesületének megalakulásáig nyúlik vissza. Hivatalos formában 1893-tól létezett a Vasgyári Szimfonikus Zenekar: az együttes az ország legjobb és legrégebbi munkászenekarának volt tekinthető. Majd 1921-ben alakult meg a Miskolci Filharmóniai Társaság, amely a húszas évtized végéig működött, s olykor a 13. gyalogezred zenekara egészítette ki. A két háború között leginkább az utóbbi együttes biztosította a szimfonikus zene folyamatos jelenlétét a városban. A Vasgyári Szimfonikus Zenekar nem sokkal a Miskolci Szimfonikus Zenekar 1963 őszi megalakulását követően szűnt meg.

A Zenekar művészeti vezetője és karmestere 1984-től Kovács László Érdemes Művész, Liszt-díjas, Bartók–Pásztory-díjas karnagy – s 2013-tól a Magyar Érdemrend tisztikeresztjének birtokosa –, akinek munkáját Miskolc városa 1996-ban Pro Urbe-díjjal, majd 2003-ban Miskolci Múzsa-díjjal ismerte el. 2014 májusától a zenekar művészeti vezetését Gál Tamás Liszt-díjas karmester, Érdemes Művész vette át, aki számos új sorozattal bővítette a zenekar repertoárját.

Az együttes kínálata

Az évente több mint 80 hazai és külhoni hangversenyt adó zenekar két saját szervezésű miskolci bérletsorozattal büszkélkedhet. A „kis bérlet” négy koncertet foglal magába; a programot minden évben valami zenei különlegességre építik. A „nagy bérlet” estéin számos közismert és méltán közkedvelt nagyzenekari művel találkozhat a komolyzenét kedvelő publikum. Emellett pedig szerepel a zenekar, a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. szervezésében megvalósuló Szezonbérletben is, öt koncerttel. A szeptembertől júliusig tartó zenei évadban így közel 20 bérletes koncertet látogathatnak a miskolci zenebarátok a miskolci Művészetek Háza Hangversenytermében.

Kiterjedt nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően a zenekar gyakran vendégszerepel nemzetközi fesztiválokon, valamint rangosabb európai hangversenytermek színpadain; egyúttal állandó fellépője a miskolci BartókPlusz Operafesztiválnak. 2016 őszén például a Párizsi Kongresszusi Központ színpadán léptek fel összesen hat alkalommal, ahol a Milánói La Scala balett-társulatát kísérték Csajkovszkij Hattyúk tava című előadásában, majd 2017 márciusában Notthingham-ben töltöttek egy hetet, ahol a Hattyúk tava mellett a Diótörő előadásban működtek közre a Szentpétervári Klasszikus Balett mellett. Külföldi ismertségüknek betudhatóan minden évben neves művészeket, karmestereket mutathatnak be miskolci közönség számára.

A zenekar sajátos gyermek- és ifjúsági programja magában foglalja a 0-3 éves korosztályt célzó Ciróka babakoncerteket, a nagy sikerű "Játsszunk zenét a szimfonikusokkal!” zenei programot, illetve a Hang-ár címet viselő, a város ifjúsági együtteseivel közös előadássorozatot. A kisebbeknek szóló interaktív hangversenyek alkalmával a gyerekek humoros történeteken keresztül ismerhetik meg a zene világát: izgalmas kalandokba bonyolódva tölthetnek el egy zenés délutánt családjukkal és a zenekarral, míg a nagyobbak lehetőséget kapnak a nagyszínpadon, professzionális zenekarral történő fellépésre. A jövő zenekedvelői számára hozta létre ifjúsági hangversenysorozatát a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft, amelynek megvalósítója a Miskolci Szimfonikus Zenekar. A koncertek ideje alatt a zenekar internetes játékra invitálja a fiatalokat; a legjobbakat értékes nyeremények várják (okostelefon, tablet, e-book olvasó…).

Bérletsorozatain és ifjúsági programjain kívül az együttes megannyi kivételes, különleges, egyedi és állandó koncerttel is jelen van a város életében. Minden évben rendeznek karácsonyi ünnepi hangversenyt a Selyemréti Szent István templomban, majd nagyszabású Újévi hangversenyeket a Miskolci Nemzeti Színházban. Kétévente pedig 2-3 napos fesztivállal lepik meg a zenekedvelő közönséget. De rendszeresen koncerteznek a Diósgyőri várban, az edelényi kastélyban és a Szinva-teraszon is. A zenekar a könnyedebb műfajok területén is otthonosan mozog, évadát minden évben hatalmas sikerű Promenád koncerttel zárja, a zene világnapján pedig szintén minden évben új arcát mutatja meg. Amint a korábbi évek szuperprodukciói (Filmfónia, FeelHarmonic Love) példázzák, az együttes nyitott az új, nem megszokott dolgokra. 2017 nyarán például a Hooligans zenekarral közösen adtak egy nagyszabású koncertet Hooligans Symphonic címmel.

A Miskolci Szimfonikus Zenekar itthoni és külföldi elismertségéhez hozzájárultak az utóbbi évtizedekben készített hangfelvételek is. Ezek közül Weiner Leó Toldi című szimfonikus költeményének CD felvételét 2009-ben Arany hangvilla elismerésben részesítette a Diapason francia zenei folyóirat. A zenekar Promenád című lemeze 2013 novemberében jelent meg, saját gondozásban. Ezen kívül a Djabe együttes 2015-ben megjelent, Forward című lemezén is közreműködtek, illetve 2017 márciusában egy pályázat segítségével Huszár Lajos és Ács Gyula műveiből készült egy CD felvétel a társulat részvételével.

Miskolci Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft.

Cím: 3525 Miskolc, Fábián u. 6/a

Telefon: +36 46 323 488

E-mail:info@mso.hu