Városháza
Önkormányzat

Szász Csaba

Miskolc Város Építészeti Alkotói díja
2024. évi kitüntetett

Okleveles építészmérnöki diploma megszerzését követően Miskolcon kezdte meg építészi hivatását. Egyetemi tanulmányai előtt akkori nevén Kossuth Lajos Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskolában érettségizett speciális rajz szakon.  Ezt követően rajzi készsége és kreativitása Győrbe a Széchenyi István Egyetem építészmérnök képzésére vezette, ahol 2009-ben osztatlan képzésen okleveles építészmérnökként végzett. Szakirányú továbbképzésként 2017-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen épületenergetikai szakmérnök oklevelet szerzett. Első munkahelye a miskolci Hadas Műterem volt, ahol az építészet széles spektrumában dolgozó avatott kollégák mellett kezdhette magába szívni a hivatás iskolában nem tanulható fogásait és rendező elveit. 2013-ban saját egyéni vállalkozást indított, melyet 2020-ban a Maxout Design Kft megalapításával emelt még magasabb szintre. A köztes 7 éves időszakban számos miskolci építésszel, szakmabelivel (köztük Rudolf Mihály DLA, Taba Benő, Szunyogh László, Pető György, Juhász-Nagy Balázs, Szél Norbert, Balogh Csaba, Juhász Sándor, Hubay Dóra) dolgozott együtt eredményesen. A kollégáival - legyenek azok építészek, vagy szakági mérnök kollégák - közvetlen, korrekt, egymást kölcsönösen elismerő viszonyt ápol. Szakmai együttműködések keretében számos jelentős miskolci ipari és középület tervei kerültek ki keze alól, melyek közül a Jezsuita Gimnázium Szent József épületének bővítéséért 2020-ban szerzőtársaival megosztva megkapta a Szeghalmy Bálint Építészeti Alkotói Díjat. Grafikus specialistaként dolgozó formatervező feleségével együttműködve az építészeten túli Design területén is otthonosan mozog. Közösen, hagyományos családmodellben nevelik két gyermeküket, családja a kamarai szakmai utakra és rendezvényekre rendszeren elkíséri őt. Mindenre nyitott közösségi emberként a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Építész Kamara életében frissen végzett építész kora óta aktívan részt vesz. Sokáig a Kamara Kulturális Bizottságának volt tagja, majd hamar vezetője lett. Volt Etikai-fegyelmi Bizottsági tag, majd 2020 óta a Kamara elnökségi tagja. Szász Csaba építész gondolatisága révén Miskolcon és szűkebb környezetében számos jelentős épület újult meg, illetve épült föl. Saját tervezésű épülete a BHS Logisztikai Központja Szikszó határában 2018-tól vörös izzással tölti meg a horizontot. Az utóbbi 2 évben a gazdasági prosperitással szinkronban további nívós ipari épületek kerültek ki a keze alól, többek kötött az Axiál FIZ telephelye Felsőzsolcán, és az Egyetemi fejlesztésekhez kötődő, de meg nem valósult Alumínium öntöde a Miskolci Egyetem területén. Az M1 Fitness épületének tervezőjeként Miskolc szabadidős sportéletében is letette névjegyét. 2020 óta Miskolc város tervtanácsának tagja. Szakmai konferenciák aktív résztvevője, a város által kiírt, a Számozott utcák területének fejlesztése elnevezésű építészeti tervpályázatra készített munkáját a zsűri 3. díjjal ismerte el. Szász Csaba az építészeti tervezés széles spektrumában mozog otthonosan. Kreativitása és koprodukciós készsége igen magas szintű. Szinte bármely építész kollégájával végzett együttműködése esetén igaz, hogy 1+1 az több lesz mint 2. Szakmai és emberi kvalitásai mellett elsősorban ennek a matematikai lehetetlenségnek a fizikai létezése és rendszeres megtapasztalása emeli ki őt társadalmunk atomizálódásra hajlamos közegéből.  Referenciamunkái bővebben, képanyaggal gazdagítva a www.maxout.hu címen tekinthetők meg.