Sárga, piros, zöld, három gomb - avagy akik a Villanyrendőrben ültek

2024. június 8.

A Villanyrendőr újraállításának kis ünnepsége kapcsán igyekeztünk – bár magunk sem bíztunk benne teljesen, hogy sikerülhet – olyan egykori rendőröket felkutatni, akik anno szolgálhattak még fent a magasban a kereszteződés felett... Hogy megszólaltathassuk őket az emlékeiket illetően. Szerencsénk volt. Ketten is meséltek az öt-hat évtizeddel ezelőtti tapasztalatokról, és egy harmadik kollégával is váltottunk pár szót (őt talán egy későbbi alkalommal tudjuk majd szintén meginterjúvolni).

Következzék néhány érdekes-nosztalgikus mondat, valamint pár régi fénykép Csekő Sándortól, illetve Szedlák Jánostól. A cél velük nem más, mint pusztán felidézni azokat az időket, amikor a Széchenyi - Szemere sarkon emelkedő forgalomirányító torony még nem „emlékmű” volt, mint ma, hanem simán egy „használati tárgy” (vagy építmény, ha úgy tetszik). És sokak emlékezetében élhet alakja, szerepe a mai miskolciak körében is.

 

Csekő Sándor:
Mikortól voltam rendőr? 1974-től 2004-ig. Harminc évet szolgáltam. A megyei főkapitányságra kerültem 21 éves koromban. Azelőtt alakult meg a megyén a közlekedési osztály. Két alolsztályból állt, forgalomellenőrző és helyszínelő. Én az előbbihez kerültem, közlekedési járőrként, mint szakaszvezető. Innen vezényelték a rendőröket a Villanyrendőrhöz. Mikor voltam itt először? 74-75, pontosan nem tudom. Jópárszor, 15-20 alkalommal biztos voltam. Körülbelül harminc fős volt a forgalomellenőrzési alosztály. A váltásparancsnokok, Szikszai Zoltán, Együd József, ők egy vezényléses rendszerben küldték az embereket, többek között ide a Villanyrendőrhöz. Egyszerre kettő főt küldtek; ide egyedül nem jött rendőr. Akkor jártunk egyedül, mikor már csak be kellett kapcsolni; ez később volt, amikor már automatizálták. Még itt volt később is a torony – mi így hívtuk –, de már nem kellett felmenni, csak fel kellett reggel 5 órakor kapcsolni a lámpát, ls este 21 órakor kikapcsolni; illetve akkor kapcsoltuk ki, amikor már nem volt forgalom. A szolgálat 5-13, és 13-21-ben ment. Ő/1-es útvonal volt, és egy állandó poszt, ahol itt kellett állandóan tartózkodni. Nyilvánvalóan az embernek szükségletei vannak – ha valamelyik rendőrnek ki kellett menni, akkor másik ment fel, vagy pedig ha éppen nem volt akkora forgalom, vagy épp nem volt a kollégája a közelben, akkor kikapcsolta sárga villogóra. Tulajdonképpen a feladat az volt, hogy a forgalomnak megfelelően, nyomógombokkal irányítottuk. Érdekes volt vagy unalmas? Inkább érdekes, mert rengeteg ember jött itt. Ugye, reggel mentek dolgozni, 6-kor kezdett a gyár, nagy forgalom volt, rengeteg ember, a Forinton napközben nagyon sokan jártak, itt ment a villamos, itt ment a busz még abban az időben. Hatalmas forgalom bonyolódott le. Nekem, pláne mint kezdő rendőrnek, érdekes volt. Érdekesebb, mint simán sétálni az utcán. Szép fehér ruhánk volt; a szürke ruhához fehér derékszíj, ha a fehéret vettük fel, akkor a fekete szíj. Mutatósan. Sőt, emlékszem, mikor én felszereltem, még csizmát hordtunk. Erről mondták az ismert rendőrviccet, a két pár csizmáról... A lényeg az, hogy tehát ketten voltunk, a másik bent volt, a fütyülővel rendet tartott, aki nem úgy ment, azt szépen lefütyülte. Amelyik megérdemelte, azt meg is büntette. Abban az időben a csekkfüzetben 10 forintos csekkek voltak. Akit megbüntettünk, 10-20, maximum 50 forintra, de ahhoz már nagyon nagy szabálysértést kellett elkövetni az illetőnek, aki nem a közlekedési lámpának megfelelően ment. A villamosról meg azt szeretném elmondani, hogy előfordult, mikor a lámpa már nem bírta el a forgalmat... Valamelyik irányból feltorlódott. Ekkor be kellett állni kézi irányításra. Beálltunk oda középre [a két sín közé], és ki volt adva az MKV-soknak, hogy nem indulhatott el egyszerre mind a két irányból a szerelvény! Mert akkor a rendőrt nem lehetett volna látni, meg a rendőrnek is kellemetlen, ne kelljen behúznia... Még annyit, mondják a gumibotot, gumibotos rendőrt: a közlekedési rendőrségnél akik forgalomirányítást kézzel végeztek, esztergáltattak maguknak egy fabotot. Azért, mert a gumibottal nehéz volt integetni! Akkoriban csinálták a Gömöri felüljárót, emlékszem arra, hogy beálltam a Bajcsy-Zsilinszky – Kun Béla utca kereszteződésbe reggel 6 órakor, és egész délig ott álltam... Mert a járőrtársamnak valami dolga volt.

 

Szedlák János:
Itt a fényképen látható, irányítottam a forgalmat, 1960-ban utoljára, mert elvettem a feleségemet, akkor azt mondta: most már szereljél le! Menj a kohászatba dolgozni! A szakmám hengerész, a Durvahengerdében dolgoztam. [Még az előző villanyrendőrön dolgozott, mutatja a helyét.] Itt mentünk föl a lépcsőn. Belátás volt a Széchenyi útra. Lássam, a forgalom hogy jön. Néztem, a Széchenyi utcán jön a villamos, akkor a Kazinczy utcát lezártam. Láttam, a Kazinczyn jön gépkocsi, akkor lezártam a Széchenyit. Egy gombnyomással irányítottam. Ezt csináltam, ott! [mutat fel] Mindig ketten voltunk a fülkében, egyedül sose szabad! Ne adj' isten vécére kell menni – a rendőrlámpát nem lehetett otthagyni! Ezért voltunk mindig ketten. Egyszer irányítom a forgalmat, egyedül fent, egy hölgy: Gyere le ide! Vigyázzon, mert jön a villamos! Így fütyültem rá. Száz forint büntetés, aki előttem átment! De el is néztem sokat. Mondtam, jó, nem büntetünk meg. Kétóránként váltottuk egymást a lépcső tetején, vagy egyóránként. Sárga, piros, zöld, három gomb. Itt volt fűtőtest [mutatja a fülke korlátjának belső oldalán], télen. Az ülésünk itt volt [mutatja], innen néztünk széjjel, milyen a forgalom.

Szunyogh László városi főépítész