Miskolci Egyetem
A Miskolci Egyetem a Debreceni Egyetemmel közösen, 2018-ban nyerte el a hatodik EUG megrendezésének a jogát. Az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) által életre hívott versenysorozat az egyetemi sport népszerűsítésén felül az európai egyetemi intézményrendszer erősítését is célul tűzte ki. A rendező egyetemek kiváló lehetőséget kapnak saját erősségeik, oktatási eredményeik népszerűsítésére, előremutató kapcsolatokat alakíthatnak ki az esemény kapcsán látótérbe kerülő több száz európai intézménnyel.
A 2024-es esemény alatt a Miskolci Egyetem területét birtokba veszik az Európa minden országából érkező sportolók, és az őket kísérő szakemberek. Az elsődleges szállást az egyetemi kollégiumok, az étkeztetést a menza biztosítja, a sportversenyek egy részének pedig a Körcsarnok, valamint az újonnan megépülő Egyetemi Teniszcentrum, valamint szintén vadonatúj Strandröplabda Központ biztosítja majd a helyszínt.