Építészeti konferencia - Az 1960-70-es évek modern építészetének öröksége
ÉPÍTÉSZETI KONFERENCIA – Miskolc – 2024. február 15-16.
Mottó: Épít és rombol, avagy a modern nagyváros képének alakítói a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben
Miskolc MJV Önkormányzata az év elején országos építészeti konferenciát szervez.
Nemrég elkészült a miskolci tévétorony teljes körű felújítása (az avatás 2023. december 16-án zajlott), egyszersmind ünnepelte hatvanadik „születésnapját” az avasi kilátó. A borsodi megyeszékhely emblematikus építményének, sőt, a település modernkori jelképének számító objektum 1960-as évek eleji tervezése és építése, 1963-as elkészülte és üzembe állítása egy korszak kezdetét jelölte ki – nem csak városunk, de a huszadik század második felére jellemző nagyvárosi építészeti modernizáció történetében is. Ez az időszak olyan új épületek, s ezáltal városképek megszületésének kora volt, ami még ma is meghatározónak számít a magyarországi nagyvárosok identitásában. Most, több mint fél évszázad elteltével településeink viselik ennek az akkori beavatkozás-sorozatnak előnyeit és hátrányait egyaránt. Úgy gondoljuk, a korszaknak és építményekben megmutatkozó hosszú távú hatásának tanulmányozása alkalmas téma egy országos szakmai konferenciához, feldolgozandó az örökséget mind a megőrzésre méltó értékek, mind a megoldandó problémák, mind pedig a máig ható tanulságok tekintetében.
A korszakban megjelenő modernista, a legkorszerűbb építéstechnológiai megoldásokat kihasználó és el nem rejtő, meg is mutató alkotások megjelenésükkel, városszerkezetbeli szerepükkel, urbanisztikai és esztétikai hatásukkal alaposan megváltoztatták a korabeli települések arculatát, önképét. Ezzel nagyban hozzájárultak az új, újjászülető nagyvárosok kialakulásához – egyszersmind a hagyományos történelmi városszövet felszakadásához, korábbi értékek pusztulásához. Ellentmondásos tehát ez a szerep? Hogyan látjuk több mint fél évszázadnyi jövőből visszatekintve?
KÉRDÉSEK
- Miként zajlott ugyanez a folyamat a különböző magyarországi nagyvárosokban?
- Mik az általános szakmai, illetve várospolitikai tanulságok?
- Hol mit nyertek, milyen előnyöket tudtak hasznosítani és milyen hátrányokat kompenzálni, avagy kényszerültek máig hatóan elszenvedni ezek a települések a hatvanas évek elején elindult modernizmus napjainkig tetten érhető következményei révén?
- Az egykor államilag irányított modernizációs törekvéseket mennyire tudták utóbb sajátjukká formálni a nagyvárosok?
- Lehet-e építészeti minőség, ami tagadja az ott kialakult hagyományos városszerkezetet?
- A korszak építészetének elfogadottsága hogyan alakult-alakul – miként viszonyul hozzá a társadalom, a nagyközönség, a szakma?
- Mennyiben letéteményesei a nagyvárosias jellegnek a máig fennmaradt nagy középületek?
- Milyen társadalmi-közéleti felhangok kísérik, milyen jelenkorbeli viták alanyaivá válnak, akarva-akaratlanul, az egyes építmények?
PROGRAM
A rendezvény programja szakmai előadásokból, illetve kísérőprogramokból áll. (Az előadások videófelvételei időközben felkerültek a Főépítész blogba: https://www.miskolc.hu/modern60-az-epiteszeti-konferencia-eloadasai-videok)
Utóbbiak közül az avasi „mini-Borangolás” Miskolc egyik legnépszerűbb (május eleji) turisztikai rendezvényét idézi meg, ami során a Történelmi Avas borospincéinek világába tudunk betekinteni zenés-kulturális programok kíséretében.
A péntek délutáni kirándulás az MVK Zrt. Ikarus típusú veteránbuszaival történik. A szakmai túra felkeresi a miskolci belváros korabeli középületeit, majd az egykori diósgyőri kohászat területét.
Az előadások színhelye: Polgármesteri Hivatal, közgyűlési terem (Miskolc, Városház tér 8. / Hunyadi u. 2.)
Szekciók: ÉPÜLET – VÁROS – ÖRÖKSÉG
Vagyis: ami megépült a kérdéses időszakban – amilyen módon ezek az építések megváltoztatták a települések képét, szerkezetét annó – ahogyan ma, több mint fél évszázad múltán értékeljük ezeket a korabeli jelenségeket (mind építészeti, mind urbanisztikai, mind kultúr- és társadalomtörténeti, szociológiai szempontokból).
CSÜTÖRTÖK | |
---|---|
10.00 - 12.00 |
9.00 - 10.00 regisztráció Lánszki Regő: Az országos főépítész előadása |
12.00 - 13.00 | ebéd |
13.00 - 15.00 |
„ÉPÜLET” szekció előadásai (elnök: Krizsán András) Hartmann Gergely: Salgótarján ismeretlen tájain |
15.00 - 17.00 |
„VÁROS” szekció előadásai (elnök: Nagy Gergely) Lovra Éva: Az 1960-as évek városépítészete Szabadkán |
18.00 | polgármesteri fogadás / avasi „mini-Borangolás” (pincelátogatás, borkóstolás, zene) – kilátó, Bortanya |
PÉNTEK | |
---|---|
10.00 - 12.00 |
„ÖRÖKSÉG” szekció előadásai (elnök: Almássy Kornél) Varga Andrea: Gondolatébresztő: klímasemlegesség és a városkép |
12.00 - 13.00 | ebéd |
13.00 |
szakmai kirándulás (MVK-s veteránbuszokkal), fakultatív program: |
A programváltoztatás jogát a szervezők fenntartják.
A fakultatív programokon a helyek korlátozott száma miatt részvétel a jelentkezés sorrendjében.
Kamarai kreditpontok akkreditáció alatt (3).
A konferencián, illetve a kiegészítő programokon való részvétel regisztrációhoz kötött.
Az előzetes regisztráció hivatalos időszaka lezárult (február 12-én). Egyedi egyeztetéssel lehetséges a továbbiakban: Szakács Eszternél, telefon: 46/512-700/1261-as mellék vagy 70/662-0566.
Jelentkezési határidő: 2024. február 11.
Kérjük, a jelentkezés során külön jelölje meg, részt kíván-e venni a csütörtök kora esti avasi boros programon, illetve a péntek délutáni buszos túrán (előbbi díja benne foglaltatik a regisztrációs összegben, utóbbi külön díjfizetéssel jár).
A rendezvény szervezője Miskolc MJV Önkormányzatának Főépítészi kabinetje. További információk a hivatali osztály titkárságán, a (36) 46/512-752-os telefonszámon, illetve az epkonf60@miskolc.hu e-mail címen kaphatók.
A rendezvény szervezésében közreműködő szakmai partnerek a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Építész Kamara, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága és a Magyar Építőművészek Szövetsége.
A jelentkezők számára a szervezők az alábbi miskolci szálláshelyeket ajánlják bizalommal:
- City Hotel
- 3529 Miskolc, Csabai kapu 8.
- 1-ágyas: 26.200 Ft, 2-ágyas: 26.200 Ft
- https://www.cityhotelmiskolc.hu/hu/
- info@cityhotelmiskolc.hu
- +36 (46) 555-100
- Öreg Miskolc
- 3525 Miskolc, Horváth Lajos u. 11.
- 1-ágyas: 24.900 Ft, 2-ágyas 1 főre: 26.200 Ft, 2-ágyas: 28.300 Ft
- https://www.oregmiskolcz.hu/
- hotel@oregmiskolcz.hu
- +36 (46) 550 - 550
- Arany Korona
- 3530 Miskolc, Kisavas sor 19.
- 1-ágyas: 17.000 Ft, 2-ágyas: 22.000 Ft
- https://aranykorona.eu/
- aranykorona@aranykorona.eu
- +36 (46) 506 882
- Pannonia Hotel
- 3525 Miskolc, Kossuth Lajos utca 2.
- 1-ágyas: 19.000 Ft, 2-ágyas 1 főre: 22.000 Ft, 2-ágyas: 27.000 Ft
- https://hotelpannonia-miskolc.hu/
- info@hotelpannonia-miskolc.hu
- +36 (46) 504 - 980