Radics Márta
Kondor Béla képzőművészeti díj2023. évi kitüntetett
Radics Márta jászberényi születésű, de 22 éve már hogy Miskolcon él. A középiskolát Szegeden végezte a Tömörkény István Művészeti Szakközépiskolában, majd 1997-ben fejezte be a Magyar Iparművészeti Főiskola kerámia szakját. Az egyetem után Svédországban, majd Ausztriában élt, ahol szakmán belül dolgozott, és a rajzolás és a porcelán tárgytervezés játszott számottevő szerepet. 2001-ben költözött Miskolcra, ahol azóta is a művészeti oktatásban tevékenykedik. 2010-ben a Magyar Képzőművészeti Egyetemen vizuális nevelőtanár szakon diplomázott. Nem csak az iskolarendszerű oktatásban vesz részt, de éveken keresztül vezette a Miskolci Galéria Alkotóházában zajló felvételi előkészítőt, ahol 95-100 %-os felvételi arányt produkáltak a tanítványai. A Nyári Képzőművészeti Szabadiskola oktatójaként is kipróbálta magát, ahol nem csak a középiskolás korosztályt, de a kisebbeket is eredményesen terelgette a minőségi vizualitás felé. A művészeti oktatás mellett folyamatos alkotómunkát végez, melyet hazai és külföldi kiállításokon, versenyeken reprezentál 1998 óta. Rendszeres résztvevője a Miskolci Téli Tárlatoknak és az országon belüli szakmai megmérettetéseknek, de nemzetközi kerámia biennálékon is megtaláljuk. Egyéni kiállításai voltak már Miskolcon kívül Debrecenben és Szentendrén, illetve Lettországban. Csoportos kiállításokkal viszont eljutott hazai városokon kívül Svédországba, Észtországba, Spanyolországba, Lettországba, Romániába, Olaszországba és Törökországba is. Ez utóbbi négy ország közgyűjteményében megtalálhatóak a munkái. Az alkotás lehetőségét megteremti magának, mind fizikai, mind anyagi szempontból. Évek alatt saját műhelyt alakított ki, és rendszeresen pályázik a Nemzeti Kulturális Alap ösztöndíjaira, melyet négy alkalommal el is nyert új művek létrehozására. Önmagával is szigorú, alázatos, autonóm művész, aki folyamatosan képezi magát és gondolkodásmódját is frissíti külföldi kapcsolatai, szereplései révén. Radics Márta stabil, megbízható és oszlopos tagja a miskolci művészeti életnek alkotóként és oktatóként, művésztanárként egyaránt. Mindkét munkájában magas minőséget képvisel, eredményesen. Számos külföldi kiállításon miskolci művészként szerepel és kap elismeréseket. Sajnálatos, hogy épp Miskolc képzőművészeti gyűjteményeiben nem találhatók meg általa készített műtárgyak. Talán ezt a hiányt is pótolhatja részben az az elismerés, mely az aktív, szorgalmas művésznek szól a Kondor-díj odaítélésével.