Vajon mit látna egy dél-afrikai mérnök a Tetemváron?

Vajon mit látna egy dél-afrikai mérnök a Tetemváron?

Építészmérnök-hallgatók a Városházán

2022. október 18.

Bereczki Zoltán építész, a Debreceni Egyetem tanára vezetésével tettek látogatást külföldi diákok három hete a Városházán. A fiatalok körülnéztek a (bel)városban, majd végigkalauzoltuk őket a Polgármesteri Hivatal épületegyüttesének érdekes részein, beleértve a „csúcspontot”, a tetőteraszt, és onnan az avasi domboldal, tévétorony, főutca, a távolban a Vasgyár megszemlélését.

A hallgatók a hajdúsági tanintézmény építőmérnöki tanszékének településmérnöki képzésére járnak, egyik tanáruk miskolci: Bereczki Zoltán építészmérnök. Ő találta ki, hogy a Thaiföldről, Indonéziából, Iránból, Jordániából, Brazíliából, Bolíviából és a Dél-afrikai Köztársaságból érkezett diákjait – akiknek három tantárgyat tanít: városmorfológia, város-megújítás, városépítészet – az ezekkel a tantárgyakkal kapcsolatos terepgyakorlatra a borsodi megyeszékhelyre hozza el. Ennek révén látogattak el az önkormányzat Főépítészi Kabinetjébe is, ahol kollégáimmal szívesen vendégül láttuk őket. Sőt, előzetes egyeztetés nyomán egy feladatot is kaptak a terepmunka keretében: arra kértem őket, gondolkozzanak és készítsenek „terveket” a belvárosunktól északra eső domboldalak – a Tetemvár és tovább a többi nyugat felé – lehetséges városfejlesztési hasznosítására, jövőbeni beépíthetőségére vonatkozóan. Kíváncsi vagyok, nekik mi minden jut eszükbe!

Építészmérnök-hallgatók a Városházán

Építészmérnök-hallgatók a Városházán

Építészmérnök-hallgatók a Városházán

 

Néhány nap múlva egyébként szinte megismétlődött a látogatás, csak megváltozott szereplőkkel. A diákcsapatot ezúttal is Bereczki Zoltán vezette, de a hallgatók immár magyarok voltak, öten, és az aznapi terepmunka-témájuk az ITC körüli városrész (Szemere – Uitz – Corvin – Görgey utcák határolta háromszög) hasznosításának kérdése volt. Ez sem kevésbé érdekes kihívás!

Építészmérnök-hallgatók a Városházán

Építészmérnök-hallgatók a Városházán

Építészmérnök-hallgatók a Városházán

 

Szunyogh László városi főépítész