Gyermeknapi programok
Miskolci Gyermeknap 2020 – A legkisebb hősök napja
2020. május 31-én a legkisebb hősöknek szeretnénk köszönetet mondani és programokkal kedveskedni.
Hogy kik ők? Akikről eddig keveset beszéltünk.
Több mint két hónapig voltak bezárva, türelemben és kitartásban gyakran felülmúlták a felnőtteket.
Igazi hősök, mert…
- Gyorsan elfogadták, hogy megváltozott körülöttük a világ.
- Nem mehettek iskolába, óvodába.
- Nem találkozhattak a barátaikkal, mint korábban.
- Nem látogathatták meg a nagyszüleiket.
- Nem mehettek játszótérre, állatkertbe, közösségbe.
- Elmaradtak az önfeledt születésnapi bulik.
- A felnőttekkel együtt aggódtak, pedig ez nem az ő feladatuk.
És mindezt panaszkodás nélkül tették. Elfogadták, hogy van egy vírus valahol odakint, mely felbolygatta az ismert világukat.
Sokszor bölcsen csak ennyit mondtak az állandó tiltásainkra:
"Tudom, anya, ez a koronavírus miatt van! "
Szeretnénk köszönetet mondani az összes gyermeknek ezért a kitartásért és türelemért, melyet ebben az embert próbáló, nehéz időszakban tanúsítottak.
A legnagyobb kincsünk a mi legkisebb hőseink!
Tisztelettel kérjük a kedves miskolci lakosokat, hogy a Miskolci Csodamalom Bábszínház előadásait egymástól 1,5 méteres távolságot megtartva tekintsék meg. Rossz idő esetén a kültéri események elmaradhatnak. |
Szabadtéri programjaink
Május 31. vasárnap
A Miskolci Csodamalom Bábszínház előadásai
kezdés | helyszín | program |
10:30 | Szinva terasz - Rossz időjárás miatt elmarad | Lúdas Matyi bábelőadás a Miskolci Csodamalom Bábszínház előadásában |
14:00 | Jókai lakótelep – Malom előtti tér - Rossz időjárás miatt elmarad | Lúdas Matyi bábelőadás a Miskolci Csodamalom Bábszínház előadásában |
Lúdas Matyi bábelőadás a Miskolci Csodamalom Bábszínház előadásában:
Döbrögi, a gőgös és kegyetlen földesúr a vásárban elkobozza Lúdas Matyi egy szem libáját - aki Gertlúd névre hallgat -, ráadásul meg is vereti a fiút. Ám Matyit nem olyan fából faragták, hogy visszafizetetlenül hagyjon egy ilyen igazságtalanságot...
"Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza!"
Május 30. szombat, május 31. vasárnap és június 1. hétfő
Izgalmas szabadtéri programok a Diósgyőri várban
A Diósgyőri vár a pünkösdi hosszú hétvégén újra kitárja kapuit. A 3 nap folyamán 9-18 óráig, zárt termek mellett, izgalmas szabadtéri programokkal várnak minden kedves vendéget.
A belépőjegyek az eddig megszokott díjszabás szerint alakulnak. A felnőtt belépőjegy mely, az összes programelem igénybevételére és vezetett vársétára is jogosít 1 500 forintba kerül. Gyermek és diák belépő, amely szintén az összes programelem igénybevételére és vezetett vársétára is jogosít 1 200 forint. 6 év alatt a belépés ingyenes, de regisztrációs jegy váltása kötelező. 6-18 év között 50% kedvezménnyel, 600 forintért gyermek és diák jegy váltható, mely a vezetett vársétára nem jogosít, de az összes többi programelem igénybevételére igen.
Május 31-én "Küldj egy mosolyt!" szlogennel gyermeknapi akciót hirdetnek a Diósgyőri várban. Azok a 14 év alatti gyerekek, akik egy mosolygós, kidekorált lufit hoznak, vasárnap ingyen léphetnek be a várba. A lufikat a vár hídjának korlátján gyűjtik össze, így köszöntik sok-sok mosollyal az ide érkező kicsiket.
Mindemellett az apróságoknak mesesarokkal kedveskednek, ahol elültethetik az égig érő paszulyt. A kis cserepet hazavihetik, otthon pedig figyelemmel kísérhetik növekedését. Emellett kipróbálhatják az íjászatot, valamint a Diósgyőri vár játéktára is várja azokat, akik próbára tennék ügyességüket és bátorságukat. A fegyvermustrán megismerkedhetnek a középkori harcászat rejtelmeivel, 14:20-kor pedig a Diósgyőri Aranysarkantyús Lovagrend idézi meg a lovagkor hangulatát.
Helyszín: Diósgyőri vár
Május 31. vasárnap és június 1. hétfő
Gyermeknapi kedvezmények a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban
A Miskolci Állatkert és Kultúrpark öt kontinens több mint 120 állatfajának közel 700 egyedét mutatja be a látogatóknak, különleges erdei környezetben.
Gyermeknap alkalmából május 31-én és június 1-én a 14 éven alatti gyermekek kedvezményes 200 Ft -os belépőjeggyel látogathatják a Miskolci Állatkertet.
Az állatkert május 4-én újra megnyitotta kapuit az érdeklődők előtt, így pünkösdkor is, nyári nyitvatartás szerint 9:00 órától 19:00 óráig várja látogatókat. Pénztárzárás 18:00 órakor.
Helyszín: Miskolci Állatkert és Kultúrpark, Csanyik-völgy
Online programjaink
Az ország bábszínházainak programjai
Május 31. vasárnap
„Pörögj Velünk!” az ország 13 bábszínházának közös gyermeknapi programja
Május 31-én vasárnap, reggel 8.30-tól este 21.00 óráig, országos online gyermeknapi programmal várják a nézőiket az ország 13 bábszínházában! Egyszeri és megismételhetetlen alkalom, izgalmas és különleges „vendégelőadásokkal”. A színes kínálattal minden korosztályra gondoltak. A legkisebbeknek és szüleiknek 4 éven aluliaknak szóló babaelőadásokkal készülnek, az ovisokat és iskolásokat pedig népmesékkel, örök kedvenc klasszikusokkal, vásári játékokkal varázsolják el. Az előadásokat a 13 bábszínház egyszerre közvetíti.
Kezdés | Előadó | Program |
8:30 | Kolibri Színház, Budapest | Orbán Ottó: Tekergő (O-4 éveseknek) |
9:15 | Griff Bábszínház, Zalaegerszeg | Kiss Ottó: Léghajó a Bodza utcában (4+) |
10:00 | Mesebolt Bábszínház, Szombathely | Kormos István: Az égigérő fa (4+) |
11:00 | Vaskakas Bábszínház, Győr | Parti Nagy Lajos: A pecsenyehattyú és más meséi (6+) |
12:15 | Kabóca Bábszínház, Veszprém | Grimm-Kardos Tünde: Békakirály (3+) |
13:00 | Békéscsabai Napsugár Bábszínház, Békéscsaba | Markó Róbert: A kőszív (5+) |
14:00 | Bóbita Bábszínház, Pécs | Nemes Nagy Ágnes- Khaled-Abdo Szaida: Az aranyecset (5+) |
15:00 | Ciróka Bábszínház, Kecskemét | Gimesi Dóra: Hogyan fogjunk csillagot? (4+) |
16:00 | Kövér Béla Bábszínház, Szeged | Kardos Tünde: Hurka Gyurka (4+) |
17:00 | Vojtina Bábszínház, Debrecen | Galuska László Pál: Madarak voltunk (4+) |
18:00 | Miskolci Csodamalom Bábszínház, Miskolc | Grimm testvérek - Gimesi Dóra - Veres András: A brémai muzsikusok (6+) |
19:00 | Harlekin Bábszínház, Eger | Lázár Ervin- Nagy Orsolya: Szegény Dzsoni és Árnika (6+) |
20:10 | Budapest Bábszínház, Budapest | Lázár Ervin – Gimesi Dóra: A Hétfejű Tündér (6+) |
Az előadások az alábbi linken tekinthetőek meg:
„Pörögj Velünk!” |
A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár programjai
Mesebeli kastély - építőelemekből
A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Gyermekkönyvtára gyermeknap alkalmából versenyt hirdet MESEBELI KASTÉLY építésére. Pályázni saját fakockákból, LEGO-ból vagy bármilyen építőelemekből épített kastély fotójával lehet. Az elkészült kastélyokat a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Gyermekkönyvtára Facebook oldalán posztolhatják a versenyzők. A legtöbb like-ot elérő alkotás készítője ajándékot kap. A fotók feltöltésének határideje: 2020. május 31.
Gyermeknapi Kvíz
A legtöbb helyes választ adók között könyvjutalmat sorsolnak ki a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Facebook -oldalán
Esti mese a könyvtárosoktól
A könyvtár kollégáinak felolvasásai a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Facebook -oldalán.
Meseíró könyvtárosok
A könyvtár kollégái saját meséivel kedveskednek a gyerekeknek Facebook-oldalukon
Híres meseírók
Híres meseírókról szóló slide show Heltai Gáspártól, a Grimm testvéreken át Csukás Istvánig a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Facebook -oldalán.
A könyvtár oldala |
A CINE-MIS Nonprofit Kft. programjai
A CINE-MIS Nonprofit Kft. a Magyar Nemzeti Filmarchívum online gyermekfilmjeivel és meséivel kedveskedik gyermeknap alkalmából kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Lúdas Matyi | 1977 |
A kiskakas gyémánt félkrajcárja | 1951 |
Egér és oroszlán | 1957 |
Hahó, öcsi! | 1971 |
A három nyúl | 1972 |
János vitéz | 1973 |
Keménykalap és krumpliorr | 1978 |
Vuk | 1981 |
Szaffi | 1984 |
Vili a veréb | 1989 |
A Miskolci Nemzeti Színház programjai
Félőlény – zenés mesejáték
A Miskolci Nemzeti Színház jóvoltából egy napon keresztül elérhetővé válik a Félőlény című zenés mesejáték.
Mikor a legjobb barátról kiderül, hogy ellenség, mikor már az otthon, az erdő sem biztonságos többé, mikor már nem lehet bízni senkiben, mikor nem tudni, ki szörny és ki nem, akkor ideje, hogy a Félőlény összeszedje minden bátorságát, hogy bízzon magában és a könyvekben, amikből mesél, és elinduljon, hogy megmentse az erdőt és a barátait, hogy mesékkel újrateremtsen egy szörnymentes helyet
Az előadás a premier után 24 órán keresztül megtekinthető
SZEREPOSZTÁS
- Félőlény: FARKAS SÁNDOR
- Rakonc: HORVÁTH ALEXANDRA
- Porhany: VARGA ANDREA
- Csupánc: MOLNÁR SÁNDOR TAMÁS
- Csatang: KOKICS PÉTER
- Irodaszörny, Nagy Tökély, Belső Kongó, Lidérc: SERES ILDIKÓ Jászai-díjas
- Díszlettervező: JUHÁSZ KATALIN
- Jelmeztervező: BOZÓKI MARA
- Zenei vezető: NAGY NÁNDOR
- Koreográfus: FŰZI ATTILA
- Videó, látvány: HAJDUFI PÉTER
- Ügyelő: VARGA RENÁTA
- Súgó: FEKETE ZSOLT
- Rendezőasszisztens: HADHÁZY ILDIKÓ
- Rendező HARANGI MÁRIA
Online gyermekjóga
Vantal Boglárka Hatha jóga és Gyermekjóga oktató közreműködésével
Mozgás, játék és mese alkalmazása egy időben 40 percben.
A gyermekjóga foglalkozások középpontjában a mozgás áll, ugyanakkor minden pillanatát átszövi a játékosság és a mese. A kisgyermek értékrendjét a mese alakítja, így nagy hangsúlyt fektetnek az adott óra mesekeretére. Az órán az oktató versel, dalol, mondókázik folyamatosan, közben a helyes mozgást irányítja. Minden jógafoglalkozás felépítése egy megszokott rendben zajlik: elhelyezkedés, köszöntés, bemelegítés, nyújtó, hajlító gyakorlatok, sorozatok, helyes testtartást elősegítő gyakorlatok, állatutánzó nagymozgások, végtagszétválasztó, keresztező gyakorlatok, az idegrendszer érését elősegítő gyakorlatok, gurulások, forgások, ugrások, relaxáció, légző gyakorlatok, koncentráció-, figyelem-összpontosító gyakorlatok, nagymozgásos játékok, érzelmi intelligenciát fejlesztő játékok, befejezés. A gyermekjóga órákba beépítettük a mozgásfejlesztést. Olyan gyakorlatokat végezhetnek gyermekeink, amelyek játékos módon, természetesen fejlesztik a fent említett területeket. Komplex mozgásfejlesztés valósul meg minden gyermekjóga órán.