A Civil Összefogással Krakkóban
Miskolc Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata2013. november 19.
A Civil Összefogás Miskolci Szervezete azzal a kéréssel kereste meg Lengyel Önkormányzatunkat, hogy segítsünk tolmácsolással, idegenvezetéssel a november 10-11-én Krakkóba, a Függetlenség Napjára kiutazó delegációjuknak a munkáját. E tevékenységünk fejében 10 helyet kaptunk a buszon, amit teljes mértékben ki is használtunk.
A csoport vasárnap reggel vágott neki az útnak, délután már szállásunkon voltunk Krakkóban. 16.30-kor Szent Misén vettünk részt a Wawel Székesegyházban a Szmolenszki légi baleset áldozatainak emlékére, majd koszorúzás volt a Kaczyński házaspár síremlékénél, utána a Katyń-i keresztnél.
Másnap 10 órakor kezdődött az ünnepi Szent Mise a várban. Ezt követően a békemenet a Királyok útvonalán vonult végig az Ismeretlen Katona Sírjához. Itt katonai tiszteletadás mellett koszorúzásra került sor.
14 órakor Krakkó város elnöke hivatalában fogadta a magyar delegáció képviselőit. Az elnök úr után Dr. Csizmadia László – a magyar delegáció vezetője - és Bayer Zsolt beszélt. Csizmadia úr többek között megköszönte a lengyelek részvételét az október 23-i békemeneten, Bayer úr pedig bejelentette, hogy 20 részes filmsorozatot készített Lengyelországról, amit rövidesen vetíteni fognak Magyarországon.
Este a Katyń-i keresztnél volt a nagygyűlés, melyen Jarosław Kaczyński és Dr. Csizmadia László beszélt.
Csodálatos programokon, rendezvényeken vettünk részt, melyeket áthatott az a nemzeti tudat, hogy 1918-ban ezen a napon nyerte vissza függetlenségét Lengyelország 123 évnyi feldarabolás, elnyomás után. Minden helyszínen a tisztelet, a hála, a megbecsülés áradt a hősök felé, semmiféle rendbontás, atrocitás nem volt a városban.
A lengyelek így ünnepeltek Krakkóban!
Fekete Dénes