Városháza
Önkormányzat

A szomszéd országok kortárs festőinek kiállítása Miskolcon

Miskolc Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata
2013. június 29.

2013. június 29-én érkezett Miskolcra az Ezüst Négyszög – Kárpátok Eurorégió Nemzetközi Festészeti Triennále vándorkiállítás. A látogatók június 29. és augusztus 24. között tekinthetik meg  a „mező és út” témában készült képeket a Miskolci Galériában.

Nagyváradról érkezett a vándorkiállítás, ami a Közép-Kelet-Európai régió öt országának (Lengyelország, Románia, Szlovákia, Ukrajna, Magyarország) alkotóinak legszebb festményeit hozta el a városba.

A kiállítást Kiss Gábor Miskolc mjv. alpolgármestere nyitotta meg. Beszédében utalt arra, hogy ezzel a kiállítással az érintett országok művészei között kapcsolatok, barátságok kötődnek, melyek a későbbiekben meghatározók lehetnek. Virággal köszöntötte Barbara Szal-Porczyńska-t, aki elnyerte a Miskolci Galéria Díját Országútépítés című festményével.

A főszervező Janusz F.Cywicki a lengyel Przemyśl-i Kortárs Művészeti Galéria igazgatója felszólalásában elmondta, a képeken a mező a szabadságot, az út pedig a városi bezártságot jelképezi. Bízik abban, hogy ez a hagyomány folytatódik és 3 év múlva megint találkozunk itt egy másik téma képzőművészeti feldolgozása, kibontása alkalmából.

A vándorkiállítás Közép-Kelet-Európa legnagyobb kortárs művészeti szemléje. Fővédnöke a Lengyel Köztársaság elnöke. A kiállítás következő állomása Debrecen lesz.

Fekete Dénes