Városháza
Önkormányzat

Lengyel Karácsony Miskolcon

Miskolc Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata
2010. december 18.

A Miskolci Lengyel Kisebbségi Önkormányzat 2010. december 18-án tartotta hagyományos karácsonyi ünnepségét.

A szép számban megjelenteket Szedmákné Reksa Mariola elnök köszöntötte. Bemutatta az új lengyel kisebbségi képviselőket, ismertette a programot, majd mindenkinek kellemes estét kívánt.

Bárcziné Sowa Halina, Mária és Violetta lányaival adott szép kis házi koncertet. Karácsonyi dalokat énekeltek hangszeres kísérettel. Ezt követően Dr. Szarvas Péter esperes úr, a Miskolci Szent Anna templom plébánosa beszélt az ünnepről, a szeretet fontosságáról, majd közös imával köszöntöttük Jézus születését.

Ezután ostyatörés következett. Maga az ostya egy nagyon vékony, élesztő hozzáadása nélkül készült fehér kenyér (csak lisztet és vizet tartalmaz), amit a keresztények osztanak meg egymás között, miközben a legjobb kívánságaikat fejezik ki egymásnak. Ez ugyanaz az ostya, amit a szentmise alatt használnak a római katolikus egyházban, a különbség csak az, hogy a szentesti ostyát nem szentelik fel. Az ostyatörés nem csak lengyel szokás, hanem a történelem során találkozhatunk vele Litvániában, Ukrajnában, Csehországban és Olaszországban is. Lengyelországban a XVIII sz. végén jelent meg, és itt életben is maradt. Különös fontosságú szokássá lett Lengyelország néhány történelmi időszakában, pl. az ország felosztása után.

A jókívánságok tolmácsolása után következett az est legnépszerűbb programja, a mikulás csomagok átadása a kicsiknek. A rögtönzött felmérés alapján minden gyerek nagyon jól viselkedett az év során, és a jövőre vonatkozólag is erre tettek fogadalmat.
  A rendezvényt közös vacsorával folytattuk. Először hagyományos lengyel meleg ételeket kóstoltunk meg (barszcz, pierogi), majd hideg tálakkal folytattuk. Valamennyi étel az ünnepnek megfelelően húsmentes volt. Az édes süteményeket Csipainé Derlatko Jadwiga készítette. Fenségesek voltak!

Az est hátralévő részében lengyel és magyar karácsonyi dalokat énekeltünk Szewczuk Anna „karnagy” vezetésével, majd alaposan megbeszéltük a 2010 évben történteket. Így emlékeztünk a szent estére és egyben búcsúztunk is az ó évtől.

Békés Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kíván mindenkinek a
Miskolci Lengyel Kisebbségi Önkormányzat!

Kép és szöveg: Fekete Dénes