Élet a városban
Városinformáció

E-roller

 

E-roller

Miskolcon is elindult az a rollermegosztó szolgáltatás, amely a város számtalan pontján kínál bérlési és parkolási lehetőséget azoknak, akik ezt a közlekedési eszközt választják. Miskolc MJV önkormányzata és a szolgáltatást biztosító cég (TIER) közösen dolgozta ki és határozta meg a működés keretfeltételeit, az üzemelési területet és a parkolóhelyek elhelyezkedését. Az üzemeltetési terület Miskolc belterületére terjed ki.

A járművek bérlése és használata egy okoseszközökre telepíthető alkalmazás segítségével lehetséges. A használat végén az eszközt csak a kijelölt mobilpontokon lehet elhelyezni. Miskolcon a rendszer 184 darab úgynevezett mikromobilitási pontot foglal magába, ezeket applikáció jelöli a felhasználók számára. A hálózat kialakítása még nem ért véget, ezért a szolgáltató várja a visszajelzéseket és a javaslatokat a rendszerrel kapcsolatosan.

A kialakításra kerülő mikromobilitási pontok helyszínei online térképen is bejelölésre kerültek:

TIER térkép

A KRESZ szabályai az elektromos rollerekre is vonatkoznak, ezeket az eszközöket pedig elsődlegesen a kerékpárutakon javasolt használni. A kerékpáros forgalommal azonos módon, a Széchenyi utcában az ilyen eszközökkel való közlekedés a villamossíneken megengedett, a villamosközlekedés akadályoztatása nélkül. A rollerek sebessége 25 km/h-ra van korlátozva, forgalmasabb gyalogoszónába érve pedig automatikusan 10 km/h-ra lassítanak. Az elektromos rollerek hatótávolsága kb. 40 km, és vezeték nélküli telefontöltőt is kínálnak az utasuk számára. A 330 járműből álló flotta karbantartásáról a szolgáltató gondoskodik. A hibásan parkoló járműveket a felhasználók és a városlakók a support@tier.app és a miskolc@tier.app e-mail címen, vagy az applikációban található telefonszámon jelenthetik be.

A szolgáltatás árai országos viszonylatban Miskolcon a legalacsonyabbak. Az utasoknak 250 forintos feloldási díjjal, valamint 60 forintos percdíjjal kell számolniuk. Lehetőség lesz havi bérlet vásárlására is, amely biztosítja az ingyenes feloldást, az utasnak pedig csak a percdíjat kell ilyen esetben megfizetnie. 

Miskolc MJV önkormányzata, a szolgáltatást biztosító TIER és az MVK Zrt. pedig egyeztetéseket folytat egy közös, MVK-TIER bérletkonstrukció bevezetéséről is.

A rollermegosztó szolgáltatás indulásától a többi közt azt is várják, hogy csökkenhet az egyéni gépkocsihasználat, amely napjainkban jelentős közúti terhelést és környezetszennyezést, valamint forgalmi dugókat és parkolási nehézségeket okoz. Továbbá, egy környezetbarátabb alternatívát kínál a városban való közlekedéshez. 

Hírek

A rendszer használata

1. lépés

Keress egy rollert a közeledben az alkalmazás térképén.

2. lépés

Olvasd be a QR-kódot a roller feloldásához, hogy elindulhass.

3. lépés

Told meg a rollert, hogy visszapattintsd a kitámasztót, és már indulhatsz is.

4. lépés

Az elinduláshoz állj egyik lábaddal a rollerre, a másik lábaddal pedig lökd el magad. Használd a jobb oldali gyorsítókart a sebesség növeléséhez.

5. lépés

Engedd el a gyorsítókart, hogy csökkentsd a sebességet, vagy finoman húzd be a bal vagy jobb oldali kéziféket, hogy még jobban lelassulj, és megállj.

6. lépés

Az irányváltást a bal és jobb oldali irányjelzőkkel jelezd a többi közlekedőnek.

7. lépés

Ha végeztél, parkolj le a kijelölt parkolóhelyen, vagy keress egy biztonságos helyet a járdán, távol a gyalogosoktól.

8. lépés

Húzd vissza a rollert a kitámasztóra, koppints az alkalmazásban az "Út befejezése" gombra, és már készen is vagy.

Videó a rendszer használatáról

További információ a szolgáltatásról

TIER mobilapplikáció letöltése