Avas
Amiért érdemes másképp gondolni az Avasra

Az avasi pincesorok

Az Avas északi, északkeleti lankáin kacskaringózva bújik meg az avasi pincerendszer, amelyet a XIX. századtól Miskolc vigalmi negyedének is neveztek. Európában egyedülálló módon, a belvárostól pár perc sétára több mint 900 pince és borház helyezkedik el, ezek közül nem ritka a 300-400 éves vájat. Az avasi pincék nem csak a féktelen bacchusi örömöknek volt színtere, a borok mellett komoly kulturális élet is folyt ott. A mindenkori országos irodalmi- és közélet olyan ismert alakjai fordultak meg itt, mint Móra Ferenc, Móricz Zsigmond, Görgei Artúr, Horváth Lajos, Gyulai Pál, Szilágyi Dezső vagy éppen Lévay József, utóbbi saját pincéjében látta vendégül kortársait.

A pincesorok Miskolc sokáig elfeledett borkultúrájának mementói, amelynek az 1880-as évek nagy filoxérajárványa vetett véget. De nem örökre. Az 1970-es évektől a környéken történt szőlőtelepítéseknek köszönhetően létrejött a Bükki borvidék, amely magában foglalja a miskolci szőlőket is. Manapság is több, országosan ismert pincészet viszi hírét a helyi boroknak, míg a különböző avasi fesztiválok látogatók ezreit vonzzák a macskaköves sorokra.