Városháza
Önkormányzat

Dr. Sólyom Enikő

Miskolc Város Díszpolgára
2021. évi kitüntetett

Dr. Sólyom Enikő főorvosnő 1968-ban szerezte diplomáját a Debreceni Orvostudományi Egyetemen, majd további négy szakképesítést szerzett. 1988-ban megvédte az orvostudomány kandidátusa tudományos címet.

Gyógyító tevékenységét a csecsemő és gyermekgyógyászat területén fejtette ki. Specialitásai: gasztroenterológia, endokrin és anyagcsere betegségek, veleszületett anyagcsere betegségek. Több ezer kisgyermek köszönheti életét áldozatos munkájának.

 

Pályafutását a miskolci Gyermek Kórházban kezdte, és nyugdíjazásáig majd jelenleg is, a jogutódként működő Gyermek Egészségügyi Központban dolgozott. Orvosi munkáját magas szakmai tudással és elkötelezettséggel, a gyermekek és munkatársai iránti szeretettel és megbecsüléssel végzi. Nemzedékeket nevelt, tanított, gyógyított.  Személyét munkatársai is méltán tekintik példaképnek.

Közreműködött és kiemelkedő szerepe volt Velkey László professzor úr mellett a Gyermekegészségügyi Központ megalapításában, működésének elindításában.

A Gyermekegészségügyi Központban 20 éves vezetése alatt számos ellátási forma vagy eljárás bevezetése fűződik a nevéhez, például gyermek-égéscentrum, sürgősségi ellátás. Szerepet vállalt több szervezet működésének megszervezésében, Intenzív osztály, a Női Tejgyűjtő Állomás és Tejkonyha korszerűsítése, a gyermek pszichiátriai ambuláns ellátás újjászervezése, PIC és Koraszülött Osztály, a Városi Gyermekorvosi ügyelet GYEK-be telepítése, a Peter Cerny Gyermekmentő Alapítvány működésének lokális indítása.

Az ápolók és a védőnők képzése fiatal orvos korától alapfeladata volt, majd a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Intézetében a védőnőképzés területén főiskolai tanárként adta tovább szakmai tudását.

Számos szervezetben tölt be szakmai tisztséget, nevéhez fűződik több publikáció és könyv a gasztroenterológia és a gyermekgyógyászat szakterületén egyaránt.

A Gyermekgyógyászat című folyóirat tanácsadó testületének tagja, a Miskolci Akadémiai Bizottság gyermekgyógyászat szekciójának titkára.

A szakma számtalan díjjal ismerte el kiemelkedő munkásságát és tudását. Élete és munkássága Miskolchoz kötődik. Évtizedeken át gyógyította a miskolci és környékbeli gyermekeket. Tudományos munkássága mellett kiemelkedő színvonalon működtette a Velkey László Gyermekegészségügyi központot.

 

Sokrétű életműve alapján, méltó Miskolc Város Díszpolgára kitüntető címre.