Városháza
Önkormányzat

Dr. Károlyi Zsuzsánna,

Miskolc Város Díszpolgára
2019. évi kitüntetett

Károlyi Zsuzsánna 1951-ben született Budapesten. Gyermekkorának első éveit a fővárosban töltötte, 1956-ban került a család Kazincbarcikára, ahol édesapja a sebészet osztályvezető főorvosa lett.

Középiskolai tanulmányait Kazincbarcikán végezte, német nyelvismerete miatt nyelvtanárnak készült, végül családi indíttatásra végzős diákként döntött úgy, hogy orvos lesz. Nagyon jó eredménnyel nyert felvételt a Debreceni Orvostudományi Egyetemre.

A szigorló évet Miskolcon töltötte, a pszichiátria és az ideggyógyászat érdekelte, végül az akkoriban még „mostohagyerekként” kezelt bőrgyógyászat mellett döntött, végzése után 1975. októberében a Semmelweis Kórház Bőrgyógyászati Osztályán helyezkedett el, ahol 40 éven át dolgozott.

1996-ban nevezték ki a Bőrosztály osztályvezető főorvosának. Jól felszerelt osztályt és  aktív orvoscsapatot örökölt, jó partnerekre lelt fiatal kollégáiban. Intenzív tudományos tevékenységbe kezdtek, hamarosan országos elismertséget vívtak ki több területen is, elsősorban a belszervi betegségekhez kapcsolódó bőrtünetekkel foglalkoztak. Vezetése alatt épült fel egy új, korszerű, bőrsebészeti műtővel felszerelt Bőrgyógyászati Osztály, mely az ország egyik vezető bőrgyógyászati intézményévé vált. Megvalósította Borsod megyében a bőrdaganatos betegek komplex ellátását, számos új terápiás eljárást vezetett be, a fekvő betegek mellett az osztály speciális ambulanciáin (allergológia, fototerápia, mycológia, phlebológia, biológiai terápia) lehetőség nyílt a bőrgyógyászati betegségek legmagasabb szintű, speciális ellátására is. Az általa irányított osztályon 16 orvos szerezte meg bőrgyógyászati szakképesítését. Munkája során a betegeivel és a kollegáival való kapcsolata korrekt, példamutató volt.

Munkásságát számos szakmai elismerés övezte, Markusovszky-díjat nyert az Orvosi Hetilapban megjelent cikkével, munkásságának elismeréseként 2010-ben Kaposi Mór emlékéremmel tüntették ki, több alkalommal nyerte el a Bőrgyógyászati és Venerológiai Szemle Nívódíját, valamint az amszterdami Európai Bőrgyógyászati Kongresszus poszterdíját. Több mint 250 tudományos előadást tartott a világ különböző pontján, 97 közleménye mellett 3 könyvfejezet és 1 könyv (Emésztőszervi betegségek bőrtünetei Medicina kiadó) fűződik nevéhez. Több cikluson át a Magyar Dermatológiai Társulat vezetőségének és a Bőrgyógyászati Szakmai Kollégiumnak tagja, négy évig a Borsod Megyei Orvosi Kamara Szakmai Bizottságának elnöke volt.

Dr. Károlyi Zsuzsánna a bőrgyógyászat terén elért kiemelkedő eredményei, valamint a városért végzett áldozatos és kíváló munkája alapján méltó a Miskolc Város Díszpolgára elismerésre.