Városháza
Önkormányzat

Görögkatolikus Roma Szakkollégium

Pro Minoritate Díj
2023. évi kitüntetett

A Szakkollégium alapítója és fenntartója a Miskolci Egyházmegye (korábban Miskolci Apostoli Exarchátus). Az egyházmegye 2011-ben létesítette a Szakkollégiumot, eredetileg Görögkatolikus Cigány Szakkollégium néven, a Görögkatolikus Egyetemi és Főiskolai Kollégium szervezeti egységeként. 2018 júliusában a Miskolci Egyházmegye döntése és intézkedése alapján a Szakkollégium neve megváltozott, az őt szervezeti egységként magába integráló intézmény nevével párhuzamosan. Az intézmény új neve Görögkatolikus Felsőoktatási és Kulturális Diákotthon, a szervezeti egység új neve pedig Görögkatolikus Roma Szakkollégium lett. A Szakkollégium feladata a cigány származású felsőoktatásban tanuló hallgatók tehetséggondozása, keresztény életvitelre nevelése egy hosszú távú integrációs szemléletet képvisel, melynek során remélhető, hogy az egyházhoz kötődő kettős magyar-roma identitással rendelkező értelmiség sokat tud majd tenni a cigányokért, az egyházért és a cigány-magyar viszony javulásáért. Szellemi műhely, amely a magyar társadalom számára a cigányság integrációjának keresztény szellemiségű alternatíváját kínálja fel. Az intézmény elkötelezett a társadalmi igazságosság és a társadalmi szolidaritás építése mellett. A miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégium gondolata abból a felismerésből született, hogy a Miskolci Egyetemre felvételt nyert roma származású hallgatókat támogatni kell a lemorzsolódásuk megelőzése érdekében és társadalmi szerepvállalásuk megerősítésében, elősegítve a munkaerőpiacra való belépésüket is. A Miskolci Egyházmegye abból a célból hozta létre a Görögkatolikus Roma Szakkollégiumot, hogy elősegítse egy olyan fiatal, a keresztény szellemiséget felvállaló és képviselő értelmiségi réteg kinevelését, akik a fenti kérdésben tudatosan gondolkodnak és aktívan tevékenykednek. A Szakkollégium olyan fiatalokat céloz meg, akik majd felelős értelmiségiként, szakmájukban kimagasló eredményt nyújtva felvállalják azt a társadalmi küldetést is, ami a cigányság társadalmi integrációjának és a cigány-magyar együttélésnek a segítését jelenti. A Szakkollégium tizenegy felvett hallgatóval kezdte meg működését 2011 szeptemberében, mely létszám fokozatosan nőtt az évek során, hogy éves szinten 25-30 fő között stabilizálódjék.  A Szakkollégium tevékenységének elindítása egy jelentős felsőoktatási innovációs folyamatot jelentett, ahol a tehetségfejlesztés párhuzamosan halad a hátránykompenzálással, a hallgatók szakmai-szaktudományos fejlesztése az egyéni és közösségi kompetenciák fejlesztésével. A tehetséggondozás területén kifejtett komplex tevékenységéért 2015. év júliusában Akkreditált Kiváló Tehetségpont minősítést kapott. Több mint 10 éves fennállása óta jelentős fejlesztési programokat, projekteket hajtott végre annak érdekében, hogy sokoldalú szakmai programját működtethesse, és hogy a programoknak hátteret biztosító tárgyi környezet, továbbá a hallgatók lakhatását biztosító diákotthon infrastruktúrája kielégítő legyen e társadalmi misszió betöltéséhez. Ez idő alatt a Szakkollégium egy tapasztalt, stabil, időközben összeszokott munkaszervezetet alakított ki, mely a szakmai megvalósítással és a projektek menedzsmentjével kapcsolatos feladatokat magas színvonalon képes ellátni. Egyházi fenntartású, az egyház értékrendszerét képviselő szervezet, mely politikai pártoktól független, szakmai alapokon szerveződik. A Görögkatolikus Roma Szakkollégium elsődleges célcsoportját a Miskolci Egyetem elsősorban hátrányos helyzetű és/vagy roma származású hallgatói jelentik. A Szakkollégium olyan fiatalokat szólít meg, akik felsőoktatási tanulmányaik mellett aktívan közreműködnek a Szakkollégium céljainak megvalósításában, akik felelős értelmiségiként, szakmájukban kimagasló eredményt nyújtva felvállalják majd azt a társadalmi küldetést is, ami a cigányság társadalmi integrációjának és a roma és nem-roma együttélésnek a segítését jelenti. Elsősorban roma származású, felsőoktatásban, nappali tagozaton tanuló hallgatók nyernek felvételt a Szakkollégiumba. Integrált tanulóközösségként működik: roma és nem roma hallgatók egyaránt tagjai. A roma szakkollégiumok vegyes etnikai háttere – roma és nem roma hallgatók együtt – azt a célt is szolgálja, hogy a fiatalok mindennapi életükben is tanulhassák, tapasztalhassák az együttélés lehetőségeit, problémáit, sikereit, és hogy a szakkollégiumok, ha kis, intézményi léptékben is, de felmutathassák a békés és gyümölcsöző együttélés példáit.