Közérdekű 2021. június 14. • Lejárt
Útzár mellett emelik be a Minorita templom toronysisakjait

A Kelemen Didák utcai Minorita Templom felújítási munkálatai ez év márciusában kezdődtek. A templom tetőszerkezetét építik át, lekerült a toronysisak is, melynek helyére új készül.

Ennek munkálatait a készülő építmény méretei miatt a helyszínen végzi a kivitelező, így a Hősök terén került kialakításra egy építési-depo, ahol mind az építőanyagok tárolása, mind az összeszereléshez szükséges hely biztosított.

Az építkezés ideje alatti átmeneti forgalom korlátozások elsősorban a Kelemen Didák utca Minorita Templom előtti szakaszát érintik, a jobbra kanyarodó sáv részben mintegy 20 méter hosszan.

Itt rövid idejű lezárás, a munkavégzéshez szükséges anyag rakodásának ideje alatt, folyamatosan előfordulnak, ám 2021. június 26-27-én teljes útzárra számíthatnak aKelemen Didák utcán közlekedők.

Ekkor várható ugyanis az elkészült toronysisakok beemelése, így a tervek szerint a június 26-i szombati napon reggel 07:00 órától a teljes forgalom elől elzárják az útszakaszt.

Ezen a napon ha a beemelési  folyamat sikerrel jár, a vasárnapi,  június 27-i napon ismét feloldja a kivitelező a lezárást.

 

Az MVK Zrt. ezen a szakaszon közlekedő, 11-es járata várhatóan terelőúton jár majd a lezárás ideje alatt.

A munkálatok a tervek szerint 2021. szeptember 30-ig befejeződnek.