Városháza
Önkormányzat

Közlemény - "Helytörténeti kutatás a Szovjetunióba, malenkij robotra hurcolt miskolci politikai foglyok és kényszermunkások vonatkozásában” című projekt kapcsán

Miskolc Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata
2017. március 22.

A Miskolci Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016 évben pályázatot nyújtott be a „malenkij robot „ emlékév kapcsán az Emberi Erőforrás Minisztérium Támogatáskezelő  szervéhez.
A -  „Helytörténeti kutatás a Szovjetunióba,  malenkij robotra hurcolt miskolci politikai foglyok és kényszermunkások vonatkozásában” című projekt kapcsán  helytörténeti kutatás keretében a Szovjetunióba „málenkij robot”-ra elhurcolt ártatlan civilek történetének feldolgozására kerül sor. Ilyen kezdeményezésre városunkban,  a rendszerváltást követően  még nem volt példa.  Szándékunk és célunk, hogy a kutatás eredménye, az összegyűlt  anyag,  -  elsősorban  a középiskolások számára, de ezen túl  -  minden érdeklődő részére, a könyvtárakban hozzáférhető legyen.
Távlati célunk között szerepel, hogy az együttműködő partnereink segítségével az így rendelkezésünkre álló dokumentumokat összefoglalva, rendszerezve egy olyan könyvet tudjunk megjelentetni, amely    hitelesen mutatja majd be  városunk és környékéről  a „malenkij robotra”  ártatlanul elhurcolt civil lakosok,  elsősorban a német nemzetiséghez tartozók életét,  körülményeit,  sorsát.