Városháza
Önkormányzat

Meghívó - Derenki Búcsú

Miskolc Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata
2013. július 18.

1710-ben a Szádvári uradalom települése - Derenk - a pestis járvány következtében elnéptelenedett.

A tulajdonos úgy döntött, hogy Pod Haleből, illetve a Szepességből lengyel gurálokat telepít be. Így jött létre a mai Magyarország területén az egyetlen lengyelek által lakott település Derenk.

1943-ban - a Sztálingrádi, majd Doni vereség után - Horthy Mikós kormányzó fontosnak tartotta a község kitelepítését azért, hogy összefüggő vadászterületet hozzon létre.

Így szűnt meg a település, melynek volt lakosai - illetve azoknak leszármazottai - a rendszerváltás után minden év júliusában megrendezik a Derenki búcsút, amikor fejet hajtanak az elődök előtt azon lengyel települések képviselőivel, akik ősei akkor ide áttelepültek.

Hívunk, várunk mindenkit szeretettel az idei búcsúra, amely július 28-án lesz megtartva.

- Fekete Dénes -