Városháza
Önkormányzat

Tarnów Magyarország és Lengyelország fővárosa 2013-ban

Miskolc Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata
2013. március 11.

Tarnówban kerül megrendezésre a Magyar-Lengyel Barátság Napja.

A nagyszabású nemzetközi esemény alkalmával városba látogat Magyarország és Lengyelország köztársasági elnöke, valamint a két ország városainak és társaságainak delegációi. Az első vendégek március 22.-én érkeznek Tarnówba, a fő ünnepségekre egy nappal később kerül sor.

A város már régóta igyekezett elnyerni ennek a presztízsértékű rendezvénynek a szervezését, fáradságát végül siker koronázta. –Tarnów megérdemli, hogy az ünnepség házigazdája legyen. Ez a legmagyarabb lengyel város Szapolyai János ideje óta, Bem József korán keresztül egészen 1956-ig, amikor a tarnówiak siettek elsőként a magyarok segítségére – mondja a város polgármestere, Ryszard Ścigała.

Nagy megtiszteltetés a város számára, hogy a Barátság Napja házigazdája lehet. – Nem mindennap látogat el hozzánk egyszerre két államfő. Tarnów a figyelem középpontjába kerül, ami gazdasági szempontból is rendkívül előnyös lehet. Érdemes kiemelnünk, hogy Tarnównak komoly versenytársai voltak, például Łódź és Katowice is – hangsúlyozza Urszula Augustyn képviselő.

A márciusi ünnepség nem az első olyan tarnówi rendezvény, amelyen Lengyelország és Magyarország köztársasági elnökei együtt vesznek részt. 1998 áprilisában itt találkozott Aleksander Kwaśniewski lengyel és Göncz Árpád magyar elnök az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója alkalmából.

A rendezvényen részt vesz Miskolc mjv. Önkormányzat, a BAZ. Megyei Lengyel Önkormányzat és a Miskolci Lengyel Önkormányzat képviselői.

 

Fekete Dénes