Városháza
Önkormányzat

A Magyar-Lengyel Barátság Napja az Avasi Gimnáziumban 2017

Miskolc Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata
2017. március 28.

„Ha egy országban szeretnek bennünket, akkor annak az országnak a közösségében tudatosítani kell, hogy miért, mily értékek és erények révén vagyunk érdemesek a szeretetükre, megbecsülésükre.”

Kovács István, József Attila-díjas költő, író, műfordító, történész, polonista

“Lengyel-magyar két jó barát, együtt harcol, s issza borát” – tartja a mondás, és ezek bizony nem csak üres szavak. A barátság a két nép között évszázadokra nyúlik vissza.

”Mi, lengyelek és magyarok jobbá tudjuk tenni egymást. Jobbá tesz minket a két nép barátsága, egymás iránti mély rokonszenve, mindaz, ami közöttünk évszázadok óta erős köteléket jelent” mondta Feliks Netz katowicei író, Márai Sándor műveinek fordítója.

A két országot rengeteg szál köti össze, a magyar-lengyel barátságnál erősebb két nemzet között valószínűleg nem létezik.

Ennek a testvériségnek egyedülálló módon már hivatalos ünnepe is van. 2007 márciusában a lengyel Szejm és a Magyar Parlament is a két nép barátságának napjául jelölte ki március 23-át. Ezt azóta évente, felváltva ünneplik a két országban az államfők, a testvérvárosok és a baráti társaságok képviselőinek jelenlétében. Az idén Piotrków Trybunalski ad otthont a barátság napja rendezvényeinek, 2018-ban pedig Veszprém városa.

Az Avasi Gimnázium tanulói számos magyar-lengyel közös munkában vettek részt, barátságok szövődtek. 2016-ban a Miskolci Lengyel Önkormányzat és az Avasi Gimnázium elhatározta,  hogy a jövőben együtt kívánnak működni több területen, ezért  együttműködési megállapodást kötöttek. Ennek  segítségével a lengyel kultúrát szeretnék mind jobban megismertetni, annak érdekében hogy tovább építsék, építhessük  az  évszázados magyar-lengyel kapcsolatokat. A Miskolci Lengyel Önkormányzat meghívására vettek részt iskolánk tanulói Lengyelországban megrendezett kirándulásokon és zarándokúton.

Az Avasi Gimnáziumban minden évben megünnepeljük a Magyar-Lengyel Barátság Napját. 2017. március 17-én  lengyel téma-napot rendeztünk.

Ünnepségünkön részt vett Donát Erika a Miskolci MJV önkormányzati referense, Csomborné Tóth Andrea az Avasi Gimnázium Szülői Szervezetének elnöke, Szewczuk Anna tanárnő a Miskolcon élő lengyelség köréből, a Miskolci  Lengyel Önkormányzat elnöke, Fekete Dénes, elnökhelyettese, Feledy Péter.

A magyar-lengyel barátság több mint ezer éves. Látványos történelmi események, egyszerű emberi kapcsolatok színesítették, fonták, és tették eltéphetetlenné.

A naphoz kapcsolódó programok mind ezt a témát érintették. Honlapunkon  egy kérdéssort találhattunk a magyar-lengyel kapcsolatokról.  A szerencsés nyertesnek, aki a kérdésekre tökéletes választ adott,  a  Miskolci Lengyel Önkormányzat szép ajándékot ajánlott fel, melyet  Fekete Dénes úr adott át .

Iskolánk volt tanulói Dombovári Ágnes és Tisza Csenge is részt vettek  ünnepségünkben.

Dombovári Ágnes grafikusművész, képzőművész-tanár "Képcirkusz -- A lengyel plakátművészet" címmel  tartott előadást, majd a színpadon útirajzában - "Varsó lengyelül…" – számolt be lengyelországi élményeiről.

Tisza Csenge Frédéric Chopin F moll etűd c. zongoradarabját játszotta el. Csenge most a Miskolci Egyetem - Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének hallgatója.         

Színháztermünkben, avasi gimnazisták előadásában, lengyel Nobel-díjas költők verseit hallhattuk. Elhangzott Wisława Szymborska: Néhány szó a lélekről  című műve,  valamint Czesław Miłosz: Az angyalokról  című  verse.
A 9/2 osztály három tanulója ‘nanofilmet’ készített az Avasi Gimnázium lengyel kapcsolatának történetéről.
Műsorunk befejezéseként  a Duna Televízió által készített ’ Együtt harcol, s issza borát’   című, filmet láthattuk, melyből sok érdekeset tanulhattunk a két nép hagyományos barátságáról.

A Magyar-Lengyel Barátság Napját megünnepelni nem más, mint tiszteletünket kifejezni a két nép múltja előtt, jelen és jövő  barátságunk folytatása jegyében. Ünnepségünk e nemes hagyomány megőrzését és erősítését jelenti. Reméljük, hogy a műsor segített  abban, hogy ez a kivételes nemzetek közötti barátság  tovább erősödjön.

Avasi Gimnázium

Avasi Gimnázium képsorozat

Miskolc Ma TV - youtube

MINAP video

MINAP cikke