Városháza
Önkormányzat

XVII. Lengyel Filmhét

Miskolc Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata
2017. november 08.

Több mint egyhetes programsorozattal emlékeznek meg Lengyelország Függetlenségi Napjáról Miskolcon. A tizenhetedik éve megrendezett Lengyel Filmnapok mellett táncelőadás és zongorakoncert is szerepel a programok között.

A Lengyel Függetlenség Napja (Narodni Dan Nezavislosti) 1918. november 11-éhez kapcsolódik, amikor is 123 év szünet után kapta vissza függetlenségét és szabadságát Lengyelország. Addig orosz, porosz, német és osztrák fennhatóság alatt állt. A november 11-i dátum a lengyelek számára ma is a hazafiság, a nemzeti öntudat és a hazáért folytatott évszázados küzdelem szimbóluma.

A miskolci programsorozat nyitányán, hétfőn délelőtt a Grupa Regionalna Michalczowa lengyel táncegyüttes lépett fel az Avasi Gimnázium színháztermében. A különböző szervezetek mellett a közönség soraiban az iskola diákjai is képviselve voltak, akik nagyon élvezték, hogy a táncegyüttes tagjai a közönséget is bevonták műsorukba. Nagy ovációt váltott ki a népi tradíciókat idéző seprűs játék, amelynek az lényege, hogy akinek nincs párja, az a seprűvel táncol.

Délután a tizenhetedik Lengyel Filmnapok megnyitójával folytatódott a programsorozat - itt a hét minden hétköznapján kínálnak egy-egy filmet a mozirajongóknak. Hétfőtől csütörtökig feliratos lengyel filmeket nézhet a közönség, pénteken pedig egy szinkronizált amerikai életrajzi filmet vetítenek a Béke Art-moziban.

A programsorozat zárásaként a Zenepalotában november 14-én 18 órakor ad zongorakoncertet Anna Miernik lengyel zongoraművész.

hírforrás: miskolc.hu       
fotó: Mocsári László