A „tűzfalak városától” a Dayka-áttörésig

2022. október 24.

A bontás, illetve annak előkészítése képezi a most zajló munkálatok lényegét a Dayka Gábor utcai „áttörésnél”. A Dayka és Petőfi utcák találkozása, valamint a Meggyesalja utcák között tervezett közlekedési átkötés révén, mint ismeretes, egy új út épül a közbülső tömb belsejében. Ehhez a Petőfi utca, illetve a Meggyesalja utca felől néhány épületet le kell bontani. A beruházás júniusban kezdődött, egyelőre az építési terület előkészítése folyik, azután jöhet az útépítés, aszfaltozás, az új közlekedési rend kialakítása. A több mint egyéves projekt része lesz a Rácz utca (és a Petőfi utca kapcsolódó rövid szakasza) forgalomcsillapított közlekedésre való átalakítása, valamint a csatlakozó Kálvin János utcai szakaszok felújítása, átépítése. A távlati cél a forgalom optimálisabb terelése, a Dísz tér és a belváros övezetének tehermentesítése.

Ez a sajtóhír – de nézzük mindezt egy kicsit „felülről”, a városépítészet szemüvegén keresztül.

Amikor a huszadik század második felének szocialista iparvárosa létesült, bővült, fejlődött, akkor az megkövetelt olyan strukturális beavatkozásokat, amik a korábbi polgárvárosi szerkezet rombolásával jártak. Ez alatt azt értem: olyan utakat kellett építeni, mint addig, mondjuk, a Kazinczy – Szemere utca volt a Budapest – Ózd vonal, tehát az észak-déli irány „országútja”, idővel ez az út egyre kijjebb tolódott: először a Korvin/Corvin utcára, aztán Király utcára, most meg már kint van a település keleti oldalán, az autópályán. Ez csak egy példa, de a hasonló folyamatok és beavatkozások mind belevágtak a hagyományos városszerkezetbe. Ugyanez történt az észak tehermentesítőnél, a déli tehermentesítőnél, és sorolhatnánk.

Mindennek az eredményeképpen rendre „tájsebek” is keletkeztek. És amit nem csak a szakember lát: tűzfalak is keletkeztek. Miskolcon olyan sok tűzfal van... Sokszor azért, mert romboltak is a történeti-polgári építészetből, azzal, hogy „majd oda épülnek modern házak...”, aztán van, ami úgy maradt. Beépítetlen grundok maradtak az évtizedek alatt. De, ismétlem, ami a leglátványosabb: a tűzfalak.

Nem gondoltam volna, hogy az én főépítészségem alatt is újabb tűzfalak fognak keletkezni! Na most, a Dayka-átkötésnek hívott beruházást, úgymond, megörököltük az előző városvezetés időszakából, tehát nem én terveztem, de foglalkoznunk kellett vele. Mindig minden beavatkozás mellett állnak pró és kontra érvek. És ami elsődleges szempontként kínálkozott: a főtér autó-mentesítésének szándéka.

Amikor nemrégiben kimentünk megnézni a kezdeti szakaszában tartó beruházást, a tömbbelsőben zajló bontási munkákat, láttuk, hogy a terület két oldalán két különböző szituáció alakul ki. A nyugati oldalon kerítések, épületek maradnak – egészen festőien mutatnak!, még romos állapotukban is –, viszont a keleti oldalon feltárult egy elég nagy tűzfal. Ami, persze, lehetőségként kínálkozik azoknak a házaknak a lakói, tulajdonosai számára, hogy éljenek majd a jövőben a homlokzatosítás, átalakítás lehetőségével. De mégis, a tűzfalaknak rendszerint az a sorsa, hogy akár jópár évtizeden át úgy maradnak... és sok idő telik el, mire átépülnek. Példa rá a Csengey utca, amit az 1920-as években nyitottak meg, és csak most tűnik el az utca Papszer felőli torkolatánál a tűzfal: az egyik pár éve, a másik épp napjainkban. El kellett telnie egy egész évszázadnak.

Szóval nem gondoltam volna, hogy a hivatali időmben is új tűzfalak keletkeznek – de így esett.

Persze, nem tudhatjuk, mit hoz a jövő. De a miskolci belváros már nem igényel újabb közlekedési strukturális beavatkozásokat. Ma már, ugye, az a trend, hogy az autóforgalom inkább kikerüljön a belvárosokból. Már nem akarunk rajta autóutakat keresztülvezetni. (Ami miatt bontani kellene.)

Hozzátenném még: szinte a történelem jelenik meg a szemünk előtt, ahogy látunk elbontani egy régi épületet. Mint építésznek és mint városi főépítésznek fáj a szívem, amikor látom, milyen épületek tűnnek el. Nem amiatt – mint ahogy jelen esetben sem, a Dayka utcánál –, mert (szakmai tekintetben) értékes épületekről volna szó; ezek átlagos épületek. De akkor is, a városi történelmünk egy-egy darabját őrzik. Ugyanakkor azt is látni lehet, hogy mennyire ki fog nyílni a tér a Petőfi és a Dayka találkozásánál, a Meggyesalja utca, az Avas felé. Ugyanazt az élményt kapjuk vissza, mint amit anno a főtér keletkezésénél. Amikor a Városház tér mentén kibontották a házakat – fél évszázaddal ezelőtt – és feltárult az avasi domboldal látványa. (Itt alakult ki a mai Szent István tér.)

Nemrég tehát kollégáimmal magam is megnéztem a jelenleg folyó bontás helyszínét, a hamarosan eltűnő néhány házat, a kialakuló új teresedést, a leendő utca helyét. Ebben Dozsnyák Péter volt segítségünkre, a kivitelezésben közreműködő cég mérnöke, ő kalauzolt végig a területen.

Ui.: A Petőfi utca 9-es szám udvari kapujának szép, jellegzetes vas rácsát sikerült megmenteni, az nem veszett oda a bontással.

Szunyogh László városi főépítész