mimi pályázat

A pályázat célja

Miskolc város számtalan olyan építészeti örökséggel rendelkezik, mely a város életében meghatározó szerepet töltött be, a miskolciak számára meghatározó építmények, melyek állagmegóvása, más célból való hasznosítása során elveszik az a kép, mely a helyiekben él, és üzenetet hordoz az adott épületről. Ezen épületek hangulatának, történetének, megjelenésének megőrzése kiemelt feladat, hiszen ezek adják a város értékét.

A pályázat célja ezen építészeti örökségek bemutatása, a pillanat megőrzése, a jelen helyzet bemutatása a kornak megfelelő technikai, és az fiatalokra jellemző különleges látásmód segítéségével.

 

Pályázatot adhat be

Minden 10-25 éves miskolci fiatal, aki beküldi előzetesen a jelentkezési lapot (18 év alatti jelentkezőknél a szülői beleegyező nyilatkozatot is).

Pályázni lehet egyénileg és csoportosan is.

A bejáráson való részvétel feltétele a jelentkezési lap leadása.

A jelentkezési lapot a pal.eniko@miskolc.hu e-mail címre kell leadni

 

Pályázat lefolytatása

A pályázat során a jelentkezőket a helyszínen körbevezeti egy idegenvezető és szakmai, várostörténeti szempontból bemutatja az adott épületet. Az előadás után van lehetőség elkészíteni a pályázati alkotásokat, melyeket legkésőbb a tárgyhónap utolsó napjáig kell megküldeni a pályázatot kiíró szervezet részére.

Díjazás

A nyertes pályamunkákat egy 4 tagból álló szakmai zsűri választja ki.

A közönség is választhat győztest, mely szavazásnak a közösségi média felületén biztosítunk lehetőséget. A pályázók saját közösségi oldalaikon is elhelyezhetik a pályamunkáikat, a megfelelő #mimi, #mimiskolcunk használatával, illetve a város közösségi média felületein is elindítunk ugyan ezekkel a #hastegekkel egy szavazást.

 

Kapcsolattartás

 

E-mail: pal.eniko@miskolc.hu
Telefon: 06-30-386-885

 

Támogatóink