Élet a városban
Kultúra

Bartók Plusz Operafesztivál

A Miskolci Nemzetközi Operafesztivált 2001 óta rendezik meg nyaranta, világhírű operaénekesek és operaegyüttesek részvételével.

A fesztivál, mint kezdeményezés története Hegyi Árpád Jutocsa, a Miskolci Nemzeti Színház akkori igazgatója és Müller Péter Sziámi, a Játékszín művészeti vezetője nevéhez fűződik. A lehetőséget a színházi épületegyüttes 1997-re befejeződött rekonstrukciója után létrejött öt játszóhely (Nagyszínház, Csarnok, Játékszín, Kamaraszínház, Nyári Színház) adta. A rendezvénysorozat művészeti igazgatója 2003-tól 2007-ig Marton Éva, a világhírű szoprán volt.

A fesztivál igazgatói tisztjét 2004-től 2011-ig Bátor Tamás operaénekes töltötte be, aki 2010-ben elnyerte a Magyar Zeneművészet kategória megyei Prima díját. 2011 októberétől Kesselyák Gergely karmester a fesztivál igazgatója. A rendezvénysorozatot a Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. szervezi, és a fesztivált beválasztották az Európai Fesztiválok Szövetségébe, 2015-ben pedig a minősített európai fesztiválok sorába beválasztották.

A fesztivált „Bartók+ Operafesztivál”-nak is hívják, mert 2012-ig a Bartók név mögé minden évben más zeneszerző, stílus vagy zenei kör került, aminek révén érdekes összetett zenei élményben lehetett részük a zenekedvelőknek. 2013-tól az új fesztiválvezetés új koncepció szerint szervezi a fesztivált, és a neve „Bartók Plusz Operafesztivál”-ra változik.

A Miskolci nemzetközi operafesztivál nem csak operákat kínál: az operákon kívül szimfonikus és kamarazenei hangversenyek, dal- és kórusestek, gyermekprogramok is műsorra kerülnek, sőt még az úgynevezett könnyű műfaj is tiszteletét teszi a fesztiválon. A társművészetek is jelen vannak: képzőművészei kiállításokat, utcafesztiválokat, bor- és fröccsfesztivált, irodalmi esteket rendeznek, a város különböző pontjain pedig utcai zenészek és táncosok tűnnek fel.

A fesztivál újabb és újabb helyszíneket talál: a Nemzeti Színház és a Művészetek Háza mellett a miskolci templomok, a Jégcsarnok, a lillafüredi Palotaszálló, az aggteleki cseppkőbarlang, a Miskolci Egyetem aulája és fűtőműve, a tapolcai Barlangfürdő, az avasi kilátó, a tarcali kastély és az edelényi református templom is helyszíne a rendezvényeknek.

2011 januárjában, Magyarország soros EU-elnöksége alkalmából, a brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben, egy hónapig nyitva tartó kiállításon mutatkozott be az Operafesztivál. A megnyitót kísérő ünnepség koncertjén a miskolci Anima Vonósnégyes működött közre.

A fesztivál alatt az MVK Zrt. fesztiválvillamost üzemeltet, ami más járatokkal ellentétben megáll a színház előtt is, és aznapra érvényes színházjeggyel ingyen lehet utazni rajta. Ez egyébként a cég legrégebbi villamosa, és máskor nem közlekedik.

További információ: http://operafesztival.hu/index.php/hu/