Sziklakápolna (Jézus Szíve), Miskolctapolca

A barlangot 1934-ben építették ki, és 1935-ben szentelték fel. Az oltárába a kassai vértanúk ereklyéje került. Az 1995-ös felújításkor állítottak az építést kezdeményező dr. Páter Szabó Pius emlékére székelykaput.

A Sziklakápolna terveit Menner László, miskolci építész készítette. A főbejáratot 9 méter magas és 18 méter széles támfalba illesztették. A csillagboltozat Kun József szobrászművész, a szentkép Meilinger Dezső festőművész munkája. A templomban található szobrok Máriahegyi János, budapesti szobrász alkotásai. A támfal tetején álló műkőkeresztet is Kun József készítette, a harangok Szlezák László, budapesti harangöntő műhelyéből származnak. A díszes kapu Süveges Árpád lakatosmester munkája.

A kápolna a háborúban súlyosan károkat szenvedett, újjáépítése 1965-ig tartott. A következő renoválásra 1995-ben került sor.

Elérhetőség: 

Sziklakápolna (Jézus Szíve)

Telefon: 
(+36) 46/369-977
Helyszín: 
Brassói u.
Miskolctapolca
A térkép megtekintéséhez Javascript szükséges.

tovább»: Sziklakápolna (Jézus Szíve)