Organikus sétányok az Avastetőre

Organikus sétányok az Avastetőre

2023. szeptember 13.

Zöldterületi fejlesztésekre, természetközeli városi terek megteremtésére és -őrzésére nyílik alkalom a miskolci önkormányzat nemrég elindult beruházásai révén. Ez a program elsősorban a belvároshoz közeli avasi domboldalra és dombtetőre igyekszik koncentrálni. Hiszen Miskolc azzal az igazán rendkívüli adottsággal büszkélkedhet, hogy nem csak kiugróan magas a zöldfelületek, tehát a füves-bokros parkok és erdős részek aránya a város belterületén, de ezek jelentős részben a település majdhogynem kellős közepén találhatók.

– Az Avas fejlesztésének szándéka, valamint az utóbbi években gazdagodott rendezvények felerősítették az igényt, hogy a Perczel Mór utca és a pincesorok az Avastetőn át gyalogosan is megközelíthetőek legyenek. Több kitaposott ösvény is létezik a fák-cserjék között, valóságos hálózatot alkot a térségben, ami igazolja ezeknek az útvonalaknak a létjogosultságát. A „Történelmi Avas – Zöld Miskolc” projekt keretében most lehetőség nyílik ezeket a nyomvonalakat gyalogos sétányokká alakítani – ismertette a hátteret Czifrusz Natália városi főkertész.

A Perczel Mór utcát a Mélyvölgy utcával és az amfiteátrummal, valamint a kisavasi Első sort a Kálvária-lépcsővel összekötő nyomvonalakon dolgozik jelenleg és a következő hetekben a Miskolci Városgazda Kft., elvégzi az űrszelvények szükséges megtisztítását. Az elburjánzott növényzet gyérítését, ritkítását. Az ennek során keletkező zöldhulladékot használják, helyben történő aprítékolással a gyalogutak természetes burkolatául. Így „organikus sétányok” alakulnak ki az erdős jellegű környezetben.

– Itt belváros-közeli helyen vagyunk, más városokban talán az volna a kézenfekvő, hogy az avasi sétányokat hagyományos, modern szilárd burkolattal teszik jobban járhatóvá és kezelhetővé. A természetes környezet azonban arra int minket, hogy maradjunk az organikus megoldásoknál – magyarázta az intézkedés lényegét Szunyogh László városi főépítész. – Ezek az erdei sétány jellegű gyalogutak valóban újszerű megoldások lesznek a nagyváros belsejében. Úgy érezzük, erre van igény a használók, az erre járók részéről. De tekinthetjük ezt egy próbának is, meglátjuk, mit szólnak hozzá a miskolciak, illetve a kirándulók. Ha használni fogják, akkor bevált.

Szunyogh László
városi főépítész


 

  • Legyen sok zöld, és legyenek közel!, avagy a „vadonba merészkedő városok”
  • „Az emberi tevékenység következtében sérült vagy elvesztett élőhelyek újjáélesztésükért, helyreállításukért kiáltanak, ami mind az ember, mind a természet alapvető érdeke. A regeneráció egyik gyakorlati eszköze a természetalapú megoldások alkalmazása, amelyeknek a természet, vagy a természet működése az előképe, inspirációja. Rendszerszintű beavatkozások, amelyek a helyi viszonyokat minden esetben figyelembe veszik, azokhoz adaptálódnak. Alkalmazásuk eredményeképpen egyre több természeti folyamatot generálnak, így ellenállóbb és változatosabb környezetet biztosítanak, és ezzel hozzájárulnak az ember és természet közötti évezredes kapcsolat helyreállításához is.
  • Gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan! Legyen sok zöld, és legyenek közel!
  • Városgazdálkodási szemszögből az is fontos szempont, hogy a szén-dioxidot elnyelni és egyéb ökoszisztéma-szolgáltatásokat nyújtani képes felületek mennyiben ellensúlyozzák a város ökológiai lábnyomát, vagyis összességében mekkora és milyen jellegű zöldre van szükség, ha a regeneratív, de legalábbis a karbonsemleges város elérése a cél.
  • A németországi Städte wagen Wildnis nevű (Vadonba merészkedő városok) projekt alappillére, hogy az arra kijelölt helyeken a városvezetés hagyja a természetet a maga módján működni, de annak azért gondnoka marad, tehát kontrollált visszavadításról van szó. A kezdeményezés nem titkolt célja volt az is, hogy a városlakókban felkeltse a természet iránti érdeklődést és kíváncsiságot, és ezzel egyre több embert csalogasson ki a szabadba.
  • A világhírű környezetvédő, Paul Hawken szerint a regeneráció nem csak a világ új életre keltését jelenti; arról szól, hogy mindannyiunkat visszahozzunk az életbe. Jelentése és terjedelme van; kifejezi a hitet és a kedvességet egymás iránt; képzelőerőt és kreativitást igényel. Inkluzív, megragadó és nagyvonalú. És mindenki képes rá.”

forrás: Mandel Mónika, Engloner Gyöngyvér: A fenntarthatóság már édeskevés, vissza kell vadítani városainkat című tanulmányából (Qubit.hu, 2023. augusztus 22.)

 

Minap.hu: Természetbarát technológiával épülnek új avasi sétautak