Ha színes a kerítés, szívesebben sétálunk arra, nemde?
A másfél hónappal ezelőtti, Hangszínhely Fesztivál elnevezésű rendezvény adott apropót ahhoz az akcióhoz, aminek keretében a Columna-csoport művészeit kérték fel, hogy megfessék, díszítsék a volt Szentpáli középiskola kerítését. Az épp nemrég új kulturális intézménnyé alakított épület jellegzetes betonelemekből álló kerítéssel rendelkezik.
A múlt hétvégi esemény ahhoz is jó alkalmat kínál, hogy a környék kialakulásának történetét felidézzük.
Amikor annak idején megvalósult a déli tehermentesítő útvonal, az addig viszonylag csendes helyen – a mai Kálvin János – Uitz Béla utca mentén (a Szinva lefedése és a négysávos út építése az 1980-as évek legelején zajlott) – álló iskolaépület mellett egy nagy forgalmú út kezdett dübörögni, s hogy a hanghatásokat mérsékeljék, ezért készült ez a sok betonoszlopból álló megtördelt kerítés. Tehát a zajfogó hatásuk fontos, ma is.
Ezt a kerítésmegoldást építész szemmel nem tartom rossznak, érdekes formálású, de kétségtelen, hogy az emberek nagy része nemigen szereti. Sem a betont, sem ezt a modern formát. Ráadásul azon a szakaszon egyébként sincs semmi közönségvonzó látnivaló, nem is szívesen sétálnak arra a miskolciak. A járda a múzeum és a Szemere utca között többnyire üres.
Szóval nagyon örültünk, amikor a Miskolci Kulturális Központ vezetője, Bencze Tünde kitalálta, mi lenne, ha ezeket az oszlopokat művészek festenék színesre. Nekem rögtön megtetszett az ötlet, bár láttam, hogy sokan meghökkentek. És valóban, megmutatkozott, milyen jó, ha nem csak, ahogy mondani szokás, az elefántcsonttoronyban készülnek képek, műalkotások, hanem az utcán, az emberek, a nagyközönség szeme előtt. Ez így egyből egy szabadtéri kiállítás, ahol látható, ahogy a művészek festenek. A kétkedők egyébként azt vetették fel, műemléki területen „szabad-e” ilyen színeknek feltűnnie. Azt mondtuk, ha betonoszlopoknak szabad, akkor miért ne volna szabad festményeknek megjelennie?
Hozzáteszem, az örökségvédelmi engedélyeztetés sem maradt el.
A művészek két napon át festettek, azon a hétvégén négy alkalommal is elmentem oda megnézni, ahogy dolgoznak. Egyik esetben pont az Y-hidas beruházásnál tervezett „Alkotópark” lakossági egyeztetéséről jövet értünk oda a kollégámmal, ahol a Kont utcai lakókat igyekeztünk meggyőzni arról, milyen jó lenne, ha oda is hasonló festmények kerülnének...
Ami még lényeges, hogy kifejezetten jó hangulatú dzsembori alakult ott ki a Szentpáli-iskolaépület mellett, a járdán és a zöldsávban, a művészek ott tanyát ütöttek, festegettek, igazi bohém hangulat alakult ki, amibe jól esett belekeveredni kívülállóként is. A megnyitón mondott beszédben is ezt igyekeztem megfogalmazni: amennyi örömet szereztek maguknak az alkotás folyamán a művészek, bízom benne, hogy nekünk miskolciaknak is hasonló örömet adnak, amikor majd elmegyünk ezek mellett a kifestett oszlopok mellett. Engem, ahányszor csak arra jártam azóta, mindig felvidított. Lehet, hogy ennek a „művészeti beavatkozásnak” köszönhetően még a gyalogosforgalom is meg fog élénkülni a környéken.
Szunyogh László városi főépítész