Kollégám, a városi főkertész saját hivatali aloldaláról szeretném a főépítészi blog olvasói figyelmébe ajánlani az alábbi gondolatsort. Czifrusz Natália egy sokakat, köztük őt magát is (és engem nemkülönben) erősen foglalkoztató témáról írt, egy olyan ügyről, ami a következő időszakban egészen biztosan érzelmeket fog felkavarni – csak remélni tudom, hogy indulatokat nem! –, mert egy régóta megoldatlan, megoldásra váró, ugyanakkor rendkívül nehezen megoldható problémáról van szó. Egy értékről, ami megmentendő; ám nagyon nehéz megmondani, pontosan hogyan, miként (és miből)...

Az elmúlt években-évtizedekben több alkalommal próbálkoztak ilyen-olyan megoldásokkal az éppen illetékes szervek, kollégák. Pur-habbal vagy épp betonnal próbálták kitölteni a fák odvát, hogy megerősítsék azokat. Nemrég úgynevezett Fakopp-vizsgálatot végeztetett az önkormányzat, aminek megállapítása tragikus: a 38 fa közül csak mintegy nyolcnak megnyugtató a jövője, másik nyolc viszont menthetetlen; a többi: kérdéses, bizonytalan. Egy fa nemrég magától kidőlt, kevésen múlt, hogy nem okozott veszélyt, kárt. Nyilvánvalóan ilyen helyzet beavatkozás nélküli fenntartása – „nem tenni semmit” – vállalhatatlan egy város számára, a balesetveszélyt hivatalból kötelező elhárítani, illetve megelőzni. Nem kizárt, hogy ez kivágásokkal fog járni... ha így lesz, mert ezt javasolják a szakemberek, akkor úgy is meg kell tenni, hogy fáj a szívünk, és a városlakók egy része semmiképp sem fogja tudni elfogadni. Beszélgessünk róla, akkor talán könnyebb lesz!

 

FŐKERTÉSZI VENDÉGPOSZT

Ami a szívemnek kedves: a Vár utcai gesztenye fasorról

Talán a legnagyobb fordulatszámon tavasszal pörögnek a kertészek, hiszen újraindul az ÉLET!
Zöldellni kezdenek a gyepek, bimbót hizlalnak és bontanak a fák, cserjék, gyönyörködhetünk a tavaszi virágokban, mindenki érzi, hogy eljött az idő: vetni, ültetni kell. Kinn lenni a kertben, a parkban, süttetni arcunkat a nappal, beszívni a virágzó fák bódító illatát.
Nagyon fontos ez, különösen az elmúlt két év eseményei adták meg sok embernek azt a képességet, hogy ne csak díszletként tekintsen az őt körülvevő környezetre, de felfigyeljen arra, hogy a lakások falain kívüli világ is a miénk.
Mi az mégis, ami ebben a tavaszi csodában az én szívemnek a legkedvesebb?

Az idős fák! A várakozás, ahogy a nappalok hosszabbodásával, a hőmérő jelzésének emelkedésével vajon „ki” lesz képes újra, ebben az évben is kihajtani, virágot lombot növeszteni és árnyékával a nyári nap hevét enyhíteni. Évről évre a reményt valósággá tenni: érdemes felébredni, mert sok dolguk van még.
Imádom a vadgesztenyéket! A hajtások végén lévő ragacsos barna pikkelyekkel borított rügyek változásai szabad szemmel is jól megfigyelhetők. A korai kihajtású fák közé tartozik, ezért szinte már március közepétől lehet lopva lesni, figyelni a változást! És az igazi csoda: május első napjaira biztosan felöltözik, a karácsonyfák nagy riválisa, hiszen fehér (avagy rózsaszín) felálló virágzatai mint ezernyi gyertya díszítik!
Ha vadgesztenyék és Miskolc, akkor egyértelmű még a messziről jött ember számára is, hogy a gondolat és az emlékek a Vár utcába visznek. A „védett gesztenye fasor” – micsoda magasztos fogalom!
Mitől védjük? Mit tettünk, teszünk érte? Élvezzük a hasznát és azt hisszük, ez elég lesz, hogy megőrizzük az utókornak.
A szakemberek szemmel tartják, ellenőrzik, vizsgálgatják, gondolkodnak róla… és ennyi.
A gondolat meddig elég? Hát eddig! A fasor nem panaszkodik, nem írja felháborodott kommentjeit a világhálón:
„Hé, Emberek! Tudjátok mit tesztek? Mit tettetek velem? Ti nem akartok sárban járni, ezért leburkoltok körülöttem mindent! Nektek kényelem kell, ezért a gyökereim és a koronám között vezetékeket húztok keresztül, majd ha kedvetek úgy tartja, akkor vágtok belőlem alul-felül!
Ennem-innom mikor adtatok?
Ide hoztátok és a közelembe engedtétek ezt az aknázómolyt, hogy abból a kevésből, ami nekem jut, még neki is adni kényszerüljek. Mondtam már, hogy fáj? Fáj, amikor sebesre rágják a lárvái a leveleimet, fáj, amikor milliónyian szívogatják azt, majd a gombák telepszenek meg fájó szöveteimen. Évek, évtizedek óta mérhetetlen fájdalom minden nyár! A leveleim alig bírnak fotoszintetizálni, nem vagyok képes elegendő CO2-t megkötni, szenet beépíteni magamba, oxigént visszaadni nektek! Nem tudok elég tápanyagot feldolgozni, hogy az általad annyira csodált méreteimet ellássam. Szépen lassan kimerülök!
Héha segítetek legalább ebben, ha időben észreveszitek!
Gondolkodom, mi lenne velem, velünk, ha nem védenétek?”

Milyen hozzászólások kerülnének egy ilyen poszt alá? Mentegetőznénk? Magyarázkodnánk? Vagy egyszerűen letagadnánk, keresnénk vagy gyártanánk statisztikákat, hogy de nem, kérem szépen! Mennyivel többet törődtünk veled, mint mással! Esetleg kioktatnánk, hogy ha nem képes alkalmazkodni, akkor el lehet menni innen!
Egészen biztos lenne sok szivecskés és ölelős smiley is!

Vár utca, védett vadgesztenye fasor… Az eredeti fasornak már csak harminc eredeti példánya van meg, igazából már csak 29. LEHET, hogy maholnap már csak 28, 27, 26… Visszaszámlálás indul!?
Most már tényleg tenni kellene valamit! – megvizsgáljuk, orvost hívunk, kezünket tördelve sóhajtozunk.
ITT TARTUNK MOST!
Menteni a menthetőt! Keressük a LEG-et!, a legtapasztaltabbat, a leghozzáértőbbet, a legszakszerűbbet. Jöjjön, vizsgálja meg ő is, legyünk okosak együtt! Most mit tegyünk?
Lemondani a fasorról? – SOHA! Meg kell tennünk mindent – amit csak megtehetünk. Mit volna az?
Legyünk együtt okosak! A felelősség is közös, ahogy a hasznát is közösen élveztük eddig. Nem csak egy kisállat tud „családtaggá” válni, a szívünkhöz nőni. Ugye, el sem tudjuk képzelni a Vár utcát az összeboruló lombkorona nélkül?
Az én szívemnek kedves!

Czifrusz Natália városi főkertész

 

(Korábbi kollégánk, egykori miskolci környezetvédelmi referens, Pápai Zoltán videója)

A diósgyőri fasorról a Hello Miskolc turisztikai weboldalon: https://www.hellomiskolc.hu/Var-utcai-vadgesztenyefasor-Miskolc