Zene- és táncoktatás

Miskolc zenei életének évről évre új lendületet adnak a zenei oktatási intézmények hallgatói, az alapfokú zenei intézményektől egészen az egyetemi szintűig.

A Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézete és a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola szervezésében, és nemzetközi együttműködések keretében, számos koncerten lehetőséget kapnak a hallgatók a bemutatkozásra.

Tanári és növendék-hangversenyek rendszeresen színesítik a zenei kínálatot. Vendégművészként számos egykori növendék visszatér Miskolcra, legtöbbször rangos zenei elismerésekkel és nemzetközi sikerekkel a háta mögött.

A város művészeti oktatásának palettáját színesíti a komplex táncművészeti képzés és néptánc oktatás, amelyet 4 általános iskolában, középiskolai szinten a Szemere Bertalan Szakképző és Művészeti Középiskolában folytatnak. E képzés célja általános iskolában megismertetni a tánc alapjait, a magyar nép hagyományait, népi kultúrát, a néptánc hagyományokat. A gyerekek illetve rajtuk keresztül a szülők erősebb kötődésének kialakítása a szűkebb és tágabb értelemben vett szülőföldhöz.

A tánctagozatos általános iskolai oktatásra alapozva jött létre egy középiskolában a néptánc – és színpadi tánc középfokú oktatása.

A városban a művészeti képzés speciális feladata az egyéni képzésen alapuló tehetséggondozás, melynek megvalósítása az új oktatási dokumentumok bevezetésével eltér a többi szakképzési formától, és párhuzamos oktatás keretében történik.